A „közös jólét” a kínai elnök legújabb célja

Hszi Csin-ping kínai elnök kedden, egy nyilvános pénzügyi és gazdasági találkozón az állami média szerint azt hangsúlyozta, hogy országának a mindenki számára biztosított mérsékelt jólétre kell fókuszálnia, szemben azzal, hogy néhány ember kivételes gazdagságot ér el.

Ennek a célnak az elérése érdekében pedig új intézkedéseket fognak bevezetni a „túlzott jövedelmek” megadóztatására és arra biztatják a vagyonos kínaiakat, hogy anyagilag is járuljanak hozzá a társadalom jólétéhez. A kínai vezetők egyben azt is is tisztázták, hogy a „közös jólét” elvének amellett, hogy nem felel meg egyes gazdasági szereplők túlzott vagyonosodása, teljes társadalmi egyenlőséget sem jelent, tehát az újraelosztás inkább fokozatosan, lépésenként valósulhat meg.

https://www.instagram.com/p/CSu1RyxL57z/
A közös jólét elvének a gazdaságba történő átültetése már egy ideje megkezdődött. A folyamat az egyharmad részben az Alibaba tulajdonában álló Ant Group tőzsdei kibocsátásának meghiúsításával indult, majd következett a Tencent megregulázása, mára pedig elérte a számítógépes / mobiltelefonos játékok piacát, az alkohol és e-cigaretta szegmenst, a biotechnológiai cégeket és az oktatással foglalkozó technológiai cégeket is. A kínai vezetés láthatóan egyre jobban kiterjeszti befolyását a magánkézben lévő, tőzsdén jegyzett vállalatokra.

A párthatalom a magánoktatást is célba vette Kínában

Ezúttal az online biztosítókra csapott le a kínai vezetés

Az Economist Intelligence Unit vezető elemzője, Yue Su ugyanakkor nem számít drasztikus lépésekre a kormányzattól, annak ugyanis ők is tudatában vannak, hogy a magas jövedelemmel rendelkezők adóinak emelése csökkentheti a befektetési kedvet, ami potenciálisan tőkekiáramláshoz vezethet, a kínai kormány pedig nem fogja figyelmen kívül hagyni ezt a szempontot sem.

A várható lépések között szerepelhet az olyan közszolgáltatások privatizációs folyamatának lelassítása, mint az oktatás, az idősgondozás és az egészségügy, illetve a kormány az eddiginél szigorúbban léphet fel az árazás és a fogyasztóvédelem tekintetében – ahogy ezt a biztosítási szektorral kapcsolatban már be is jelentették.

Forrás: CNBC

Friss hírek