Ukrajna is lépni fog a minszki légi incidens miatt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította hétfőn a kormányt, hogy dolgozzon ki határozatot az Ukrajna és Fehéroroszország közötti közvetlen járatok megszüntetéséről, valamint Fehéroroszország légterének bezárásáról a két ország közt közlekedő járatok előtt.

Az elnöki iroda közlése szerint ez a döntés azon az értekezleten született, amelyen elemezték a Ryanair utasszállító gépével történt vasárnapi esetet, amikor is a fehérorosz hatóságok – valótlanul – pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben az ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát. Az akcióban a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is részt vett.

A kényszerleszállás oka az volt, hogy a Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője, akit a minszki leszállás után a vele utazó barátnőjével együtt leszállítottak a gépről. A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’ Leary közben közölte, hogy a gépen vélhetően négy fehérorosz KGB ügynök is utazott, akik szintén kiszálltak Minszkben.

A Zelenszkij elnökletével tartott tanácskozáson az államfő hivatalának közlése szerint részt vett Denisz Smihal miniszterelnök, Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tancás (RNBO) titkára, a kormánytagok közül Arszen Avakov belügy-, Dmitro Kuleba külügyminiszter, Herman Haluscsenko energetikai és Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter, valamint az elnöki iroda két helyettes vezetője.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Nagy-Britannia kitiltotta a fehérorosz Belavia légitársaságot

Fehéroroszország: hat év börtön dobolásért

Forrás: MTI / The Guardian

Friss hírek