Az egész uniós légtérből kitilthatják a fehérorosz járatokat

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése.

Az uniós tagállamok vezetői „a botrányos, bűncselekménynek számító” fehérorosz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják – tette hozzá. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: a Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen. A felháborító eset erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők az uniós szankciólista kibővítésében egyeztek meg, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozó intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimet finanszírozzák – mondta.

Hangsúlyozta: a fehérorosz hatóságok az incidenssel, és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat. Mivel a fehérorosz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt – közölte.

A brit kormány már hétfőn, azonnali hatállyal felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét.

Nagy-Britannia kitiltotta a fehérorosz Belavia légitársaságot

A gépeltérítés után letartóztatott Raman Prataszevicset és barátnőjét, Sofia Sapegát azonnal szabadon kell engedni. Biztonságukért, testi épségükért a fehérorosz hatóságokat terheli a felelősség” – fogalmazott.

Oroszországról is szó esett

Ursula von der Leyen tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról is. Elítélték az EU tagállamaival és más országokkal szemben kifejtett „jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket. A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális. Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről – közölte.

Charles Michel az Oroszországról folytatott vitával összefüggésben megerősítette, hogy az EU a Moszkvával kapcsolatos politikáját továbbra is az öt elv mentén kívánja alakítani. Az öt elv között

  • a minszki megállapodás teljes körű végrehajtását
  • a keleti partnerországokkal megerősített együttműködést
  • az unió ellenállóképességének növelését
  • az orosz vezetéssel való szelektív együttműködést és
  • az orosz civil társadalom támogatását sorolta.

Az este folyamán érintett külpolitikai témák között a közel-keleti helyzettel összefüggésben kiemelte, a tagállami vezetők üdvözölték az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között létrejött „fontos és szükséges” tűzszünetet. Megismételte: az EU továbbra is elkötelezett a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló megoldás mellett, és kész együttműködni a nemzetközi partnerekkel a politikai folyamat újraindítása érdekében.

Beszélt arról is, hogy az EU elítéli Mali elnökének és miniszterelnökének foglyul ejtését, és azonnali szabadon bocsátásukra szólít fel. Ellenkező esetben az EU készen áll a szükséges intézkedések meghozatalára, köztük célzott szankciók bevezetésére is a mali demokratikus átmenetet akadályozó politikai és katonai vezetők ellen – mondta.

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat illetően Michel azt mondta: az EU „gyümölcsöző” kapcsolatot kíván ápolni Londonnal. Hozzátette: ehhez a felek közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás teljes körű végrehajtása szükséges. Az Európai Unió egységes a tekintetben, hogy a megállapodások be nem tartása jogi lépések meghozatalát vonja maga után a belső piac egysége és az EU érdekeinek védelme érdekében.

Von der Leyen kiemelte, hogy a tagállami vezetők megerősítették elkötelezettségüket a brit EU-tagság megszűnéséről szóló megállapodásban szereplő kötelezettségvállalások, különösen az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtása mellett.

„Csak a jegyzőkönyv teljes és pontos végrehajtása jelent biztosítékot a béke és a stabilitás fenntartására az Ír-szigeten” – húzta alá az uniós bizottság elnöke.

Michel végezetül közölte: a tagállami vezetők megegyeztek abban, hogy júniusi csúcstalálkozójuk napirendjére veszik a migráció kérdését.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »