Európai háborús logisztikai rendszert vizionál Ursula von der Leyen

Oroszország konfrontációra készül európai demokráciákkal, ennek érdekében kiterjesztette hadiipari termelőkapacitását – vélekedett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden a koppenhágai Dán Királyi Katonai Akadémián tartott beszédében.

„Ezek a befektetések tüzelik az Ukrajna elleni háborút, párhuzamosan pedig felkészítik Oroszországot egy jövőbeli konfrontációra európai demokráciákkal” – hangoztatta von der Leyen. Hozzátette, hogy eközben az Egyesült Államok áthelyezi külpolitikai erőfeszítéseinek hangsúlyát az indiai-csendes-óceáni térségre.

Kijelentette, hogy 2030-ig az Európai Uniónak „fel kell fegyvereznie magát és ki kell fejlesztenie a hihető elrettentést”.

„Nem tekinthetjük magától értetődőnek a biztonsági struktúrát, amelyre eddig hagyatkoztunk” – mondta.

Hozzátette, hogy az uniós tagállamoknak nagyszabású projekteket kell kidolgozniuk és erősíteniük kell a hadiipari beszerzéseket illető együttműködést. Mint mondta, ezzel az EU-tagországok össze tudják hangolni a keresletet, lecsökkenthetik a kiszállítási időket, és szavatolhatják, hogy fegyverzeti rendszereik egymással kompatibilisek legyenek.

Von der Leyen kiemelte azt is, hogy „a befolyási övezetek és a hatalmi vetélkedés korszaka” visszatért. Szerinte az új világrend az évtized második felére fog formát önteni.

Mindemellett az EU szorosan elkötelezett abban, hogy együttműködjön a NATO-val és az Egyesült Államokkal – tette hozzá.

„Ha Európa el akarja kerülni a háborút, akkor Európának fel kell készülnie a háborúra” – hangoztatta.

Az Európai Bizottság elnöke szerint saját lábra kell állítani az európai védelmet.

„A tagállamoknak teljességgel támaszkodni kell tudniuk az európai védelmi beszerzési láncolatokra” – húzta alá. Hozzáfűzte, hogy az elkövetkezendő hónapokban a bizottság ezért megbeszéléseket fog folytatni az európai hadiipari cégekkel, és terveket fog bemutatni az egyszerűsített engedélyeztetési eljárásokra vonatkozóan.

„Szükség van arra, hogy 2030-ig kiépüljön egy, az egész EU-ra kiterjedő, működőképes hálózat szárazföldi folyosókkal, repülőterekkel és kikötőkkel, ami megkönnyíti a csapatok, illetve katonai felszerelések gyors szállítását”  – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Az EU-nak be kell fektetnie légvédelembe, lőszerekbe, rakétákba és drónrendszerekbe – sorolta, rávilágítva, hogy ezen harceszközök jelentőségét az ukrajnai háború tette világossá.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »