Időnként úszó szemétteleppé változnak a nyugat-balkáni országok folyói

A nyugat-balkáni országok nem igazán foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, így a folyókban folyamatosan felgyülemlő szeméttel sem; még annak ellenére sem, hogy az európai uniós tagságra várva ezeket a problémákat is meg kellene oldaniuk.

Az utóbbi néhány hétben számos fénykép és videófelvétel jelent meg az érintett országok vizeiről. Az Albánia, Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina területén áthaladó Lim folyó, a Drina jobb oldali mellékfolyója rendszeresen „úszó szemétteleppé” változik – hangzott el a szerbiai közszolgálati televízió beszámolójában.

A délnyugat-szerbiai Pribojnál található gátnál naponta akár 25 teherautónyi szemetet is kihalásznak. A helyi aktivisták jelentése szerint november óta mintegy húszezer köbméter hulladékot halásztak ki a folyóból.

https://www.instagram.com/p/CnuaJtaomgd/

A december végi és január eleji áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak, ám azon felül, hogy utakat, házakat és földeket árasztottak el, felszínre hozták azt a többtonnányi szemetet – műanyagpalackokat, autógumikat, hordókat, háztartási gépeket, köztük hűtőszekrényeket – is, amely rendszeresen a folyókba vagy a folyók menti illegális hulladéklerakókba kerül a Nyugat-Balkán országaiban.

A probléma évtizedek óta fennáll, az érintett országok pedig keveset tesznek a gondok megoldása érdekében. A környezetvédelemre a nyugat-balkáni államok kevés hangsúlyt fektetnek, így fordulhat elő az is, hogy – főként a fűtési szezon idején – a régió nagyvárosai a legszennyezettebbek; Belgrád és Szarajevó folyamatosan vezeti a leginkább szennyezett városok listáját.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek