További feszültségekhez vezethet az új amerikai sarkvidéki stratégia

Az Egyesült Államok pénteken bemutatta az Északi-sarkvidékre vonatkozó új stratégiáját, amely várhatóan növekvő versenyt irányoz elő Oroszországgal és Kínával a régióban – írja a Reuters.

„Gyakorolni fogjuk az amerikai nép védelméhez és szuverén területünk megvédéséhez szükséges intézkedéseket” – áll a Fehér Ház által az új stratégiáról kiadott tájékoztatóban.

A tervezet – amely 2013-as elődjének frissítése – kimondja, hogy az Egyesült Államok egy „békés, stabil, virágzó és együttműködő” sarkvidéki régióra törekszik. Egyúttal sürgetőbb problémának tekinti az éghajlatváltozást, amellyel azonnal foglalkozni kell, ezért például új beruházásokat irányoz elő a fenntartható fejlődésbe, hogy javítsa az Északi-sarkvidék lakosainak megélhetését, miközben megóvja a környezetet.

A Fehér Ház közlése szerint az új doktrína „figyelembe veszi a növekvő stratégiai versenyt az Északi-sarkvidéken – amelyet Oroszország ukrajnai háborúja és a Kínai Népköztársaság fokozott erőfeszítései súlyosbítanak -, hogy befolyást szerezzen a térségben, és arra törekszik, hogy úgy pozicionálja az Egyesült Államokat, hogy mind a hatékony versenyben, mind a feszültségek kezelésében helyt tudjon állni”.

A dokumentum szerint az USA megerősíti az Északi-sarkvidéki érdekeinek védelméhez szükséges képességeket, miközben összehangolja a közös biztonsági megközelítéseket a szövetségeseivel és partnereivel, továbbá mérsékli a nem szándékos eszkaláció kockázatát.

  • Előzmény
„Oroszország több száz, még a szovjet időkben kiépített katonai létesítményt nyitott újra a térségben, ezért a NATO-nak is meg kell erősítenie jelenlétét” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár még augusztusban, hozzátéve, hogy az ottani orosz képességek stratégiai kihívást jelentenek a 30 nemzetet tömörítő szövetség számára.

A NATO is igényt tart az Északi-sarkra

Az Északi-sark térsége gazdag természeti erőforrásokban – a jégpáncél alatt található például a világ földgázkészletének harmada és kőolajkészletének 16 százaléka -, az éghajlata pedig a globális átlagnál háromszor gyorsabban melegszik, ami megkönnyíti az erőforrások kiaknázását és lehetőséget ad új kereskedelmi útvonalak megnyitására.

Ezt Kína – amely magát „sarkvidék-közeli” államként jellemzi – szintén felismerte, és korábban bejelentette, hogy egy „sarkvidéki selyemutat” kíván kiépíteni. Az ázsiai óriás főként az ásványkincsekre és az új hajózási útvonalakra vetett szemet.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »