Románia egyelőre nem tart az újabb Covid-hullámtól

Továbbra is hétről hétre csaknem duplájára emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, de az egészségügyi hatóságoknak nem áll szándékukban járványügyi korlátozásokat bevezetni, amíg a kórházi kezelésre szorulók száma viszonylag alacsony – mutatott rá Andrei Baciu egészségügyi államtitkár egy televíziós nyilatkozatában, amelyet hétfőn idézett a Digi24.ro hírportál.

A tisztségviselő szerint az omikron mutánsra kifejlesztett, a jelenleginél hatékonyabb oltás hiányában – amelyet csak őszre várnak – a most terjedő BA5-ös alvariánssal szemben az egyedüli védekezési módszer a védőmaszk önkéntes viselése lehet. Baciu azt mondta: ez a kórokozó az előzőeknél is ragályosabb, de többnyire nem jár súlyos tünetekkel, úgyhogy most már nem azt tartják szem előtt, milyen magas a megbetegedések száma, hanem azt, hogy az egészségügyi rendszer milyen mértékben tudja ellátni a kórházi kezelésre szorulókat.

A szaktárca hétfői jelentése szerint jelenleg 3392 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 80 százalékkal többet, mint egy héten korábban. A súlyos esetek száma is megduplázódott egy hét alatt: míg múlt hétfőn 108, most már 204 covidos beteget részesítenek intenzív terápiában. Az államtitkár szerint augusztus folyamán várható ennek a hatodik járványhullámnak a tetőzése Romániában, de – mint mondta – nem terveznek semmilyen korlátozást, csak ajánlás szintjén javasolják a védőmaszk használatát a zsúfolt helyeken.

A vasárnap véget ért héten 42 822 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, 80 százalékkal többet, mint az azt megelőző héten. Továbbra is magas – a 20 százalékot közelíti – az újrafertőzöttek aránya. Andrei Baciu szerint főleg azoknál tapasztalnak újrafertőződést, akik a közelmúltban – néhány hónapja – estek át a betegségen. Szerinte ez is az omikron sajátossága: többnyire nem okoz súlyos betegséget, de az immunválasz is gyengébb, és hamarabb elfelejti a szervezet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Védelmi ipari program indulhat jövőre az unióban

Kihívást jelent az EU azon ígéretének teljesítése, mely szerint tavaszig leszállít egymillió 155 milliméteres lőszert Ukrajnának, a vállalás teljesítése "valamivel több időt vesz igénybe" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciáján.

Read More »