Eddig tizenegyen pályáznak Boris Johnson székére

Hétfőig tizenegy jelölt közölte hivatalosan, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére. A párt alsóházi frakciójának illetékes szakpolitikai bizottsága hétfőn ismerteti a várhatóan őszig tartó vezetőválasztási folyamat menetrendjét.

A Konzervatív Párt eddigi vezetője, Boris Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt saját kormányának és pártjának magas beosztású képviselői is folyamatosan követelték lemondását. Távozásával megszűnik miniszterelnöki tisztsége is, de Johnson bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait.

https://www.instagram.com/p/Cft27LojO1g/

Vasárnap este bejelentette indulását Liz Truss külügyminiszter is; vele együtt tizenegyre bővült a Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázók száma.

Truss mellett a legismertebbek közé tartozik két volt egészségügyi miniszter, Sajid Javid és Jeremi Hunt, valamint Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, aki Javiddal együtt a múlt héten mondott le, tiltakozásul a Johnson körül kirobbant botrányok miatt. Javid és Sunak távozása indította el azt a szinte példátlan lemondási hullámot a brit kormányon belül, amely végül Boris Johnsont is távozásának bejelentésére kényszerítette.

A jelöltek mezőnyében szerepel még Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár, Penny Mordaunt, a külkereskedelmi minisztérium kereskedelempolitikai államtitkára, Grant Shapps közlekedési miniszter és Nadhim Zahawi pénzügyminiszter. Utóbbit Johnson alig négy napja nevezte ki Rishi Sunak helyére.

A hétvégén Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Rehman Chishti helyettes külügyi államtitkár és Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb képviselője is közölte, hogy indul a vezetőválasztási versengésben.

Az alsóházi konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság hétfőn ismerteti a vezetőválasztás hivatalos menetrendjét.

A bizottság onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba. A testület feladatai közé tartozik a Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának irányítása is.

A párt jelenlegi általános szabályzata alapján először az alsóházi konzervatív frakciónak kell szavaznia a jelöltekről. A szavazássorozat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »