A járvány betett a kínai GDP-növekedésnek

A Fitch Ratings csütörtökön megerősítette Kína hosszú lejáratú devizaadósság-kötelezettségeinek elsőrendű, stabil kilátású, „A plusz” osztályzatát, ugyanakkor a döntéshez fűzött részletes elemzésében közölte, hogy a koronavírus-gócokban érvényesített újbóli korlátozások miatt a tavalyi növekedési ütemnek csak valamivel több, mint a felét valószínűsíti az idei évre a kínai gazdaságban, de még erre az előrejelzésére is lefelé ható kockázatokat érzékel.

Londonban ismertetett helyzetértékelésében a Fitch felidézte, hogy a koronavírus omikron variánsának megfékezésére érvénybe léptetett kínai korlátozások – köztük a kereskedelmi csomópontként működő Sanghajban elrendelt, kiterjedt zárlatok – március közepe óta komoly mobilitási fennakadásokat okoznak.

Úgy tűnik, hogy a járvány terjedését mára jórészt sikerült ellenőrzés alá vonni, de a havi aktivitási adatok 2020 eleje óta nem mért mélységekbe süllyedtek, és a kínai ingatlanszektorban zajló folyamatok is változatlanul az ágazat gyenge teljesítményére utalnak – áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő közölte: ebben a környezetben – különösen a korlátozások enyhítésének óvatos üteme miatt – egyre nagyobb lefelé ható kockázatokat lát arra az előrejelzésére is, miszerint a kínai hazai össztermék (GDP) az idei év egészében 4,3 százalékkal növekszik. A Fitch ugyanakkor hozzátette, hogy 2022 második felétől az aktivitás élénkülésére számít, és 2023-ra 5,2 százalékos GDP-bővülést valószínűsít a kínai gazdaságban.

A minap egy másik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service is bejelentette, hogy rontotta a kínai gazdaság idei növekedésére adott prognózisát a koronavírus-járvány elleni korlátozások miatt. Londonban ismertetett helyzetértékelésében a Moody’s közölte: az eddigi előrejelzésében szereplő 5,2 százalék helyett 4,5 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2022-re a kínai gazdaságban.

A Moody’s „A1” osztályzatot tart érvényben a kínai államadósságra; ez azonos a Fitch „A plusz” államadós-besorolásával. A kínai szuverén osztályzatot a Fitch Ratings-hez hasonlóan a Moody’s is stabil kilátással tartja nyilván.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »