Kína továbbra sem enged a zéró-Covid stratégiából

Hszi Csin-ping kínai elnök továbbra sem támogatja a koronavírus-járvány ellen Kínában alkalmazott, szigorú intézkedésekkel járó stratégia lazítását – derült ki a kínai állami rádió szerdai, az elnök dél-kínai Hajnan szigeten tett látogatásáról szóló beszámolójából.

A kínai elnök elmondta: Kínának ki kell tartania a „dinamikus zéró-Covid” elnevezésű stratégia mellett, amelynek célja a napi fertőzéses esetek mielőbbi nullára csökkentése. A stratégia alapján akár egyetlen eset felbukkanása után is emberek százait kötelezhetik két vagy több héten át tartó karanténra, amennyiben például a fertőzött személlyel egyazon lakónegyedben laknak, vagy kapcsolatba kerültek a vírushordozóval. Hszi mindazonáltal hangsúlyozta: a szigorú intézkedések alkalmazásával egy időben a korlátozások gazdaságra és társadalomra kifejtett hatását is a lehető legkisebb szintre kell mérsékelni.

A kínai szárazföldön idén alakult ki a legsúlyosabb járványhullám azóta, hogy a vírus általános terjedését 2020 nyarára megfékezték. Jelenleg a 25 millió lakosú Sanghaj küzd a legsúlyosabb járványhelyzettel, amelynek visszaszorítására a várost előbb két szakaszban vesztegzár alá helyezték, majd a napi esetszám növekedésével a korlátozásokat tovább hosszabbították. Bár a hét eleje óta egyes területeken enyhítettek az intézkedéseken, az enyhítések egyelőre zömében minimális könnyebbséget jelentenek a város lakói számára, a sanghajiak többségére ráadásul továbbra is szigorú kijárási tilalom érvényes.

A város lakói az intézkedések nyomán egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak.

  • Életképek Sanghajból
Az alábbi képek és videók első kézből mutatják meg, milyen is az élet jelenleg a kínai nagyvárosban.

https://www.instagram.com/p/CcLKF0xoVUZ/

Hasonlóan nehéz helyzettel néznek  szembe az északkelet-kínai Csangcsun lakói is. A 8,5 milliós várost március 11-én helyezték vesztegzár alá, a korlátozás feloldására pedig csakis akkor van remény, ha a karantén alatt álló területeken kívül nem azonosítanak újabb fertőzötteket a városban.

A kínai egészségügyi hatóságok keddi jelentése szerint a kínai szárazföldön az elmúlt egy napon 1500 új megbetegedést, valamint 26 525 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak. Az összes napi eset közül több mint 26 ezret jelentettek Sanghajból, és több mint ezret az északkelet-kínai Csilin tartományból, ahol Csangcsun található.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »