A járvány miatt elhagyják Sanghajt az amerikai diplomaták

Az amerikai külügyminisztérium a koronavírus-járvány sújtotta Sanghaj elhagyására szólította fel főkonzulátusa nem elengedhetetlenül szükséges dolgozóit és családtagjaikat a járványhelyzetre, valamint a vírus terjedésének visszaszorítását célzó, szigorú korlátozó intézkedésekre hivatkozva.

Az amerikai külügyi tárca hétfőn késő este kiadott közleményében továbbá arról is beszámolt, hogy aggodalmát fejezte ki a kínai hatóságok felé a városban tartózkodó amerikai állampolgárok biztonságát és jólétét illetően.

A 25 millió lakosú Sanghajban alkalmazott vesztegzár és egyéb korlátozó, valamint szűrőintézkedések egyike a legszigorúbbaknak azóta, hogy a vírus megjelent Kínában. A városban március 28-án léptették életbe az eredetileg két szakaszosra tervezett vesztegzárat, amely alapján előbb a város keleti, majd április 1-jétől a nyugati részeit zárták le. Miután azonban a tömeges tesztelések során nagy számú fertőzöttet szűrtek ki a város minden részén, a hatóságok a vesztegzár meghosszabbítása mellett döntöttek.

Az intézkedések nyomán Sanghaj lakói egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak. A városban továbbá csaknem száz, ideiglenes kórházat hoztak létre, több tízezer ágyas kapacitást biztosítva a fertőzöttek elkülönítésére. A karanténközpontokkal kapcsolatban mindazonáltal szintén sokan panaszkodtak, többek közt a kényelmetlen körülmények, valamint amiatt, mert a hatóságok a panaszmentes fertőzöttek számára sem tették lehetővé az otthoni karantént.

A mereven alkalmazott járványügyi óvintézkedésekre világítanak rá továbbá olyan esetek is, melyek során gyermekeket szüleiktől elválasztva helyeztek megfigyelés alá. A sanghaji hatóságok időközben lehetővé tették, hogy egy szülő kiskorú gyermekével együtt vonuljon karanténba a gyermek fertőzöttsége esetén.

https://www.instagram.com/p/CcKJZ-ttiTn/

Az Egyesült Államok pekingi nagykövetsége már a múlt héten közölte, hogy lehetővé teszik a sanghaji amerikai főkonzulátus nem nélkülözhetetlen munkatársai számára a város elhagyását, továbbá figyelmeztetést adott ki állampolgárai számára, miszerint „önkényes” járványügyi intézkedésekre kell számítaniuk Kínában. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő akkor alaptalan rágalmazással vádolta meg az amerikai felet és védelmébe vette a kínai járványügyi intézkedéseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »