A briteknél már tetőzött az omikron-hullám

A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentős ütemben csökken a naponta azonosított új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Londoni elemzői számítások szerint most már biztosra vehető, hogy az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta fertőzési hullám tetőzésén.

A brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett új adatsora szerint az elmúlt 24 órában 120 821, az utóbbi egy hétben pedig 1 103 660 koronavírus-szűrés eredménye lett pozitív országszerte.

A heti szám 166 218-cal, 13,1 százalékkal alacsonyabb a múlt kedden zárult egy hétben kiszűrt új fertőződésekénél. A pozitív szűrési leletek heti száma azzal együtt is csökkent, hogy ugyanebben az egyheti időszakban 1,85 millióval, 18,1 százalékkal több koronavírus-szűrést végeztek, mint a megelőző héten.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma egy hete döntött rekordot: a január 4-én zárult 24 órában 218 376 ember szűrési leletében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, vagyis kedden csaknem 98 ezerrel kevesebb fertőződést azonosítottak egy nap alatt, mint egy héttel korábban.

Forrás: Worldometers

A Pantheon Macroeconomics londoni üzleti elemzőműhely, amely rendszeresen végez járványügyi modellszámításokat is a piaci szereplők számára, kedd este összeállított friss helyzetértékelésében hangsúlyozta, hogy november 12-e óta a kedden zárult egy hét volt az első olyan összehasonlító időszak, amelyben heti összevetésben számolva csökkent az új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában.

A ház kiemelte azt is, hogy a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek számának ugyancsak egyheti összehasonlításban mért növekedési üteme – amely a brit kormány járványügyi intézkedéseinek elsődleges meghatározó tényezője – 2,3 százalékra lassult Angliában; ez december 4-e óta a legalacsonyabb heti növekedési ütem.

A Pantheon Macroeconomics elemzői hangsúlyozzák: a kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma mindig késleltetéssel követi az újonnan azonosított koronavírus-fertőződésekét, így bizonyossággal várható, hogy a Covid-19 betegséggel kórházba szállított páciensek száma is hamarosan egyértelmű csökkenésnek indul.

Mindez azt jelzi, hogy az omikron koronavírus-variáns által okozott mostani nagy-britanniai fertőzési hullám már tetőzött, és az újonnan kimutatott napi fertőződési számok mostantól meredek ívben csökkenni kezdenek – áll a cég keddi elemzésében.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Worldometers

Hozzászólások ()

Friss hírek

11 havi mélyponton az euróövezeti BMI

A vártnál minimálisan nagyobb mértékben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménynövekedése januárban, tizenegy hónapja a legkisebb emelkedést mutatta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzser indexének hétfőn ismertetett előzetes értéke.

Read More »

Kiürítik a kijevi amerikai nagykövetséget

A brit külügyminisztérium vasárnap ismertetett értesülései szerint Moszkva Oroszországgal baráti viszonyt ápoló ukrán politikusokat akar hatalomra juttatni Kijevben. Az amerikai belügyminisztérium felszólította a Kijevben lévő amerikai nagykövetségen dolgozók családtagjait, hogy hagyják el az országot, mivel az orosz támadás bármikor megkezdődhet.

Read More »

Leave a Reply