Szokatlan módon nevezték ki az új cseh kormányfőt

Milos Zeman cseh államfő vasárnap a közép-csehországi Lányban kormányfővé nevezte ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. A politikus azonnal letette az alkotmány által előírt hivatalos esküt.

Milos Zeman kijelentette, hogy hétfőtől kezdve december 13-ig külön-külön találkozni akar a miniszterjelöltekkel, és azután megnyílik az út az új kormány megalakulásához.

Az államfő korábban közölte, hogy a 17 miniszterjelölt közül egy ellen vannak kifogásai. Az elnök nevet nem mondott, de a sajtó szerint Jan Lipavsky kalózpárti külügyminiszter-jelöltről van szó. Ezt hivatalosan nem cáfolták, de nem is tagadták. Petr Fiala azt mondta, hogy már tájékoztatta az elnököt a jelöltekről, s ismételten leszögezte, hogy kiáll miniszterjelöltjei mellett.

Az 57 éves jobboldali politikus kormányfői kinevezését az érvényes járványügyi és higiéniai szabályok betartása mellett tartották, minden résztvevő FFP3-as maszkot viselt.

Tekintettel arra, hogy Milos Zeman koronavírustesztje csütörtökön pozitív lett és kéthetes karanténba kellett vonulnia, az államfő és az általa kinevezett kormányfő közvetlenül nem találkozhatott. Zeman a kinevezés idején átlátszó fallal volt elszigetelve Fialától és a hivatalos ceremónia többi résztvevőjétől. A két politikus között így biztosítva volt a vizuális kapcsolat és beszélni is tudtak egymással.

https://www.instagram.com/p/CW0NY30rHwv/

Fiala kinevezésével Csehországnak néhány hétig két kormányfője lesz: Andrej Babis az ügyvezető, Petr Fiala pedig a kinevezett miniszterelnök. Az alkotmány szerint a tényleges hatalom az új kormány hivatalos kinevezéséig az ügyvezető kormány kezében van. Fiala azt nyilatkozta, hogy kormánya december közepén szeretné átvenni az ország irányítását.

Fiala az új ötpárti cseh kormánykoalíció közös kormányfőjelöltje volt. Ezt a koalíciót az októberi csehországi képviselőházi választásokat megnyerő Spolu hármas szövetség és a vele közösen kormányt alakító kétpárti PirSTAN szövetség alkotja. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést.

Forrás: MTI / Instagram

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »