Még Karácsony előtt hivatalba lépne az új cseh kormány

Andrej Babis cseh kormányfő szerdán bejelentette, hogy az új képviselőház alakuló ülése után azonnal benyújtja az államfőnek kormánya lemondását.

„Tekintettel arra, hogy Milos Zeman elnök kórházban van, a lemondást írásban fogom benyújtani” – mondta Babis újságíróknak a kormány szerdai ülése után. A cseh parlament alsóháza szerdán tűzte napirendre az új házelnök és alelnökök megválasztását.

A most alakuló új ötpárti kormánykoalíció a képviselőház elnöki tisztségébe Markéta Pekarová Adamovát, a TOP 09 párt elnökét jelölte. Tekintettel arra, hogy a koalíciónak a 200 tagú testületben 108 képviselője van, Pekarová Adamová megválasztása biztosra vehető volt. A 200 tagú testületben a szavazáskor a jelöltet 102-en támogatták, 72-en pedig nem adtak le szavazólapjukat. Ezzel a 37 éves Markéta Pekarová Adamová lett a cseh képviselőház új elnöke, és azonnal átvette az ülés vezetését. A hat alelnök személyét illetően azonban továbbra is viták vannak a formálódó kormánykoalíció és az ellenzéki pártok között.

Milos Zeman, akit október 10-től a prágai Központi Katonai Kórházban kezelnek, kedden Petr Fialának, a választásokon győztes Spolu koalíció kormányfőjelöljének adott hivatalos megbízatást a kormányalakítási tárgyalásokra. Az új kormánykoalíciót alkotó öt párt (ODS, KDU-CSL, TOP 09, Kalózok, Polgármesterek és Függetlenek) vezetői hétfőn írták alá a koalíciós szerződést. Petr Fiala kijelentette: bízik abban, hogy az új kormány még karácsony előtt hivatalba léphet.

A kórház szerdán bejelentette: az elnök állapota javult, ezért hétfőtől az intenzív osztályról áthelyezik a hosszabb kezelést igénylő betegek osztályára, s az ottani szobában Milos Zeman már látogatókat is fogadhat. Részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Csehországban hagyomány, hogy a választásokon győztes párt vezetője először kormányalakítási tárgyalásokra kap megbízást. Amennyiben ezek sikeresek, az államfő az illetőt kinevezi kormányfőnek, és megbízza az új kormány megalakításával. A cseh alkotmány csak az utóbbi két lépést ismeri, a nem hivatalos kormányalakítási tárgyalásokat Václav Havel vezette be a kilencvenes években, s azóta ez a kormányalakítás elfogadott, de nem hivatalos részévé vált.

Andrej Babis jelenlegi kormányfő, akinek pártja, az ANO mozgalom a második helyen végzett a választásokon, már bejelentette, hogy ellenzékbe vonul.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »