A NATO-tól vár segítséget a lengyel elnök

Fokozott készültséget szorgalmazott az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán Andrzej Duda lengyel elnök, miután csütörtökön a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tárgyalt Brüsszelben.

A közös sajtóértekezleten Duda a lengyel-fehérorosz határon folytatódó migránsválság kapcsán úgy értékelte: semmi sem utal arra, hogy csökkenne a feszültség. Elmondása szerint Varsó attól tart, hogy a határsértési próbálkozásokkal együtt járó fehérorosz provokációk során fegyverhasználatra is sor kerülhet akár a migránsok, akár a fehérorosz határőrök részéről.

A lengyel elnök szerint a fehérorosz oldalról folytatott hibrid támadás mellett erősödő orosz katonai aktivitás is észlelhető Lengyelország keleti határai közelében, konkrétan az Oroszországhoz tartozó, de attól területileg elkülönült Kalinyingrádi területen, Fehéroroszországban és az orosz-ukrán határnál.

Mindezért szükség van a NATO fokozott figyelmére, arra, hogy legalább átmenetileg megerősítsék a térség megfigyelését, valamint a Baltic Air Policing fedőnevű, a három balti államban folytatott missziót, illetve a szövetség keleti szárnyán telepített nemzetközi alakulatok készültségét – mondta Duda.

Jens Stoltenberg beszédében hangsúlyozta: Lengyelország elkötelezett NATO-tagország, jelentősen hozzájárul a szövetségesek közös védelmi célkitűzéseihez, a védelmi költségvetéshez, és misszióival segíti a légi és tengeri járőrözést, ahogy a NATO is több nemzetközi alakulattal jelen van az országban.

A NATO-főtitkár elmondta, hogy a lengyel elnökkel egyeztetve áttekintették a jelenlegi kihívásokat: az orosz katonai csapatösszevonásokat az ukrán határon, továbbá a migrációs válsághelyzetet a lengyel, lett és litván határokon.

Stoltenberg a szövetségesek teljes szolidaritásáról biztosította Lengyelországot, és határozottan elítélte az Aljakszandr Lukasenka vezette fehérorosz rezsim “cinikus és embertelen” módszerét, amellyel védtelen embereket használ fel arra, hogy nyomást gyakoroljon a szomszédos országokra.

Mint mondta, az elmúlt hetekben aggasztóan és szokatlan mértékben megnőtt az orosz fegyveres erők koncentrációja Ukrajna határainál, és ezt a helyzetet Moszkva agresszív retorikája és dezinformációs tevékenysége csak tovább szítja. Felhívta az orosz vezetés figyelmét, hogy tegye átláthatóvá katonai műveleteit, és törekedjen a feszültség enyhítésére.

“A szövetségesek továbbra is éberen, szorosan figyelemmel követik a fejleményeket, és minden lehetséges politikai és gyakorlati segítséget felajánlanak Ukrajna számára” – jelentette ki a NATO-főtitkár. Hozzátette: ez nem jelent semmilyen fenyegetést Oroszország számára, de Ukrajnának joga van megvédenie magát az agresszió ellen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Különmegbízottat nevezett ki a Nyugat-Balkánra Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök kinevezett egy nyugat-balkáni ügyekért felelős különmegbízottat annak jeléül, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a régió stabilitása és prosperitása iránt. A nyugat-balkáni politikai helyzetet a NATO külügyminisztereinek rigai találkozóján, valamint a G7 külügyminiszterek liverpooli találkozóján is megvitatják majd.

Read More »

Leave a Reply