Nagy-Britanniában már 40 év felett lehet kérni az emlékeztető oltást

Az emlékeztető oltással kapcsolatos brit oltási kampányt kiterjesztik a 40-49 éves korosztályra is; a kormány ezzel próbálja elejét venni a téli járványhullámnak – írja a The Independent.

A brit oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (JCVI) szerint minden 40 év feletti felnőttnek tanácsos beadatnia a harmadik oltást, mégpedig hat hónappal a második dózis után. A JCVI továbbá azt is bejelentette: a 16-17 éves fiatalok mostantól felvehetik a második adag vakcinát.

A kormány munkáját segítő bizottság szerint a két új irányelv „segíti a védelem kiterjesztését 2022-ig”. Eddig az 50 év felettiek, a krónikus betegséggel küzdők és az egészségügyi dolgozók kaphatták meg a harmadik oltást az országban.

Wei Shen Lim professzor, a JCVI Covid-19-albizottságának elnöke a módosítást ismertető hétfői sajtótájékoztatón elmondta: Nagy-Britanniában eddig több mint 12 millióan kapták meg a harmadik oltási dózist, és a vizsgálatok egyértelművé tették, hogy a hatáserősítő adagok beadását célzó oltási kampány során semmiféle komoly kedvezőtlen egészségi hatás nem jelentkezett. A hatásvizsgálatok ugyanakkor kimutatták, hogy a három oltási dózis együtt 93 százaléknál magasabb arányban akadályozza meg a Covid-19 betegség tüneteinek kialakulását koronavírus-fertőzés esetén – tette hozzá.

Nagy-Britannia elsősorban a Pfizer/Biontech és a Moderna oltóanyagokat használja fel az emlékeztető dózisok beadásához.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: The Independent / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »