Mintegy 800 ezer hamis védettségi igazolás lehet Ukrajnában

Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót – jelentette ki Vadim Deniszenko, az Ukrán Jövő Intézet (UIF) igazgatója.

Az intézmény által megrendelt felmérésből – amelyet október 23. és november 2. között készítettek – az derült ki, hogy az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást. Az illetékesek 46 százaléka azt válaszolta, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.

A szakértő ugyanakkor kedvezőnek nevezte, hogy az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, valamint Kijevben és környékén csak az oltottak vehetik igénybe.

Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban és csupán három régió – köztük Kárpátalja – a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában. A vörös besorolásban lévő régiókban a legszigorúbb korlátozások vannak érvényben: a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak az oltottak vagy a negatív teszttel rendelkezők látogathatják. Ezen felül az ukrán fővárosban és Kijev megyében ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszközök használatára is.

Koronavírus: Ukrajna fele már vörös besorolású

Korlátozzák az oltatlanok mozgását Ukrajnában

Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese mindazonáltal kijelentette: bizonyos feltételek teljesülése mellett van remény arra, hogy Ukrajnában az év végéig valamennyi régió kikerüljön a legszigorúbb besorolás alól.

„Az, hogy az egyes régiók milyen ütemben hagyják el a vörös zónát, Ukrajna minden polgárától függ: a járványellenes követelményeknek való megfelelés mértékétől, a felvett oltások mennyiségétől és sok más tényezőtől. Feltéve, hogy minden követelmény teljesül, reméljük, lesz esélyünk az újévet nem a vörös zónában köszönteni” – fogalmazott a tisztségviselő egy rádióinterjújában.

Ukrajnában vasárnapra az azonosított fertőzöttek száma 14 490-nel 3 217 639-re, az elhunytaké 403-mal 76 705-re, az aktív betegeké pedig csaknem háromezerrel 509 694-re emelkedett. Az elmúlt napon 4881 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 665 945-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 3 521 616-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szombaton 145 241 embert oltottak be.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »