Koronavírus: Ukrajna fele már vörös besorolású

Ukrajnában hamarosan már 13 megye lesz a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban, ami már több, mint az ország régióinak fele – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető szavai szerint mostanra “fenyegetően felgyorsult” a kórházi ellátásra szoruló, súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek számának emelkedése. Egyes régiókban, mint például Donyeck és Zaporizzsja megyékben az oxigénterápiás ágyak kihasználtsága már elérte a 80 százalékot. Az ország egészét tekintve a Covid-betegek számára fenntartott, orvosi oxigént biztosító berendezéssel felszerelt kórházi ágyak kihasználtsága átlagosan 66 százalék – mondta, hozzátéve, hogy az egészségügyi ellátórendszer terheinek csökkentése érdekében a tárca kénytelen szigorú karanténintézkedéseket bevezetni.

A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint Ukrajnában a vörös kategóriába sorolt régiókban csak azok látogathatják a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat, akik megkapták a védőoltás mindkét dózisát, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, ahol az alkalmazottak száz százaléka teljes védettséggel bír.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint jelenleg már csak négy megye – köztük Kárpátalja – maradt a legenyhébb, sárga besorolásban, a főváros, Kijev pedig egyelőre az eggyel nagyobb kockázatot jelző narancs kategóriában van. A még hétfőn közzétett táblázatban hat megye volt hivatalosan vörös besorolású. Ljasko kijelentette, hogy csak akkor készülnek bevezetni országos zárlatot, ha minden régió vörös besorolásba kerül.

A miniszter közölte azt is, hogy eddig Ukrajnában 119-en haltak meg a védőoltás felvétele után, hozzátéve, hogy egyelőre egyetlen olyan halálesetről sem tud, amely közvetlen összefüggésben lenne az oltással. “Ha történt volna ilyen, jelentették volna nekem” – fűzte hozzá újságírói kérdésre válaszolva. Kijelentette, hogy a lakosság beoltásának köszönhetően az elmúlt négy hónap alatt több mint háromezer emberéletet mentettek meg, szerinte ennyivel többen haltak volna bele a betegség szövődményeibe.

Ukrajnában keddre 19 120-szal 2 803 159-re nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, míg az elhunytaké 734-gyel 64 936-ra, az aktív betegeké pedig több mint 8600-zal 348 111-re emelkedett. Az elmúlt napon 2939 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 058 802 ukrán adatta be magának, további 2 092 676-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Hétfőn 254 920 embert oltottak be az országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Piaci körkép: fordult a kocka

A hétvégén enyhén csökkentek a koronavírus új variánsa miatti aggodalmak, ennek eredményeképpen pedig azok a részvények, amelyek pénteken komolyabb elmozdulásokat produkáltak valamelyik irányba, most az ellentétes oldalra kerültek.

Read More »

Különjárattal viszik haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Read More »

Leave a Reply