Máris bírósági ügy lett az amerikai oltási kötelezettségből

Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Biden-adminisztráció azon rendelkezését, amely előírja, hogy minden legalább 100 alkalmazottat foglalkoztató vállalat kötelezze alkalmazottait vagy a koronavírus elleni oltás beadására, vagy a heti rendszerességű tesztelésre.

A New Orleans-i székhelyű Fifth Circuit azt mondta, hogy a felperesek által felvetett esetleges „súlyos törvényi és alkotmányos kérdések” miatt késlelteti az oltási kötelezettséget – derül ki a bírósági dokumentumokból.

A csütörtökön közzétett szövetségi szabályok értelmében közel 100 millió amerikai dolgozónak kellene beoltatnia magát január 4-éig, míg néhány helyen elfogadnák a heti rendszerességű tesztvégzést.

Azóta összesen 26 republikánus vezetésű állam részvételével öt keresetet nyújtottak be több szövetségi bírósághoz annak érdekében, hogy hatályon kívül helyezzék a szerintük törvénytelen szabályozást. Öt állam – Louisiana, Mississippi, Dél-Karolina, Texas és Utah – fordult a Fifth Circuit-hez.

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy az adminisztrációnak egyértelműen megvan a joga a munkavállalók védelmére, és az elnök által bejelentett intézkedések célja életek megmentése és a koronavírus terjedésének megállítása.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: ABC News

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »