Kompromisszumos, de történelmi lett Biden gazdasági csomagja

Egy kompromisszumos, felére csökkentett szociális csomagot terjesztene a kongresszus elé a Joe Biden amerikai elnök vezette kabinet – jelentette csütörtökön az amerikai sajtó.

Biden a korábbi, 3500 milliárd dolláros csomag helyett csütörtökön egy 1750 milliárd dolláros szociális tervezetet terjesztett a demokraták elé. A jelentős csökkentésre többek között azért volt szükség, mert a republikánusok mellett a párt centrista politikusai – köztük Joe Manchin, Nyugat-Virginia állam demokrata szenátora – már a hónap elején jelezték, hogy sokallják a 3500 milliárd dollárt. Manchin akkor azt mondta, hogy egy 1500 milliárd dollárosra csökkentett szociális csomagot tudna támogatni a szenátusi szavazáskor, a 3500 milliárdos tervezetet pedig „fiskális őrültségnek” nevezte.

Amennyiben a demokrata többségű alsóház megszavazná a szociális csomagot, az az 50 demokrata és 50 republikánus szenátorból álló felsőház elé kerülne, ahol – ha szavazategyenlőség alakul ki – Kamala Harris amerikai alelnök dönt a javaslatról. Ehhez azonban minden demokrata szenátor szavazatára szükség lenne, a centristákéra is.

  • Kényszerű kompromisszunok
Az egyebek között családi, oktatási, egészségügyi és klímavédelmi intézkedéseket tartalmazó terv – amelyet a Biden-kabinet az amerikai történelem egyik legnagyobb adóemeléséből finanszírozna – jelentősen megváltozott az utóbbi hetek egyeztetéseit követően:

  • kikerült a csomagból Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket;
  • nem szerepel benne a korábban beharangozott 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve családi betegszabadság sem;
  • az új javaslat az eredetileg szintén a tervek között szereplő, úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítését sem tartalmazza;
  • illetve a tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

Az új, 1750 milliárd dolláros tervezet szerint többek között 2022-ig meghosszabbítanák a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve ingyenes óvodai ellátást biztosítanának a 3 és 4 éves gyermekek számára. Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére, 500 milliárd dollárt pedig az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.

Alább a részletes program:

https://www.instagram.com/p/CVlIq9iFVFr/

„Senki sem kapott meg mindent, amit akart, köztük én sem, de ez a kompromisszum, ez a konszenzus. Régóta mondom, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy egy demokráciában nagy dolgokat vigyünk véghez” – fogalmazott csütörtökön, a Fehér Házban mondott beszédében Biden.

Az elnök „történelminek” nevezte a mostani gazdasági tervet, amely szerinte létfontosságú annak biztosítására, hogy az Egyesült Államok ne maradjon le más fejlett országok mögött az oktatás, az infrastruktúra vagy a gazdasági termelékenység terén.

Szakértők szerint nem véletlen, hogy Biden beszédében nem határozott meg ütemtervet és nem szólította fel a kongresszust a szociális csomag és az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslat elfogadására, ugyanis a demokrata párton belül továbbra sincs teljes egyetértés. Joe Manchin, valamint Kyrsten Sinema, Arizona demokrata szenátora továbbra sem jelentették ki, hogy egyértelműen támogatják a csomagot, Bernie Sanders, Vermont állam független szenátora pedig úgy fogalmazott a tervezettel kapcsolatban: „Számomra nyilvánvaló, hogy jelentős hiányosságok vannak benne.”
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »