A járvány jócskán megtépázta Biden népszerűségét

Az amerikaiak egyre kevésbé bíznak abban, hogy Joe Biden amerikai elnök megoldja a járvány okozta problémákat – derül ki az Axios nevű amerikai hírportál és az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató vállalat kedden közzétett felméréséből.

A megkérdezett amerikai felnőttek mindössze 13 százaléka mondta azt, hogy az élete várhatóan hat hónapon belül visszatérhet a koronavírus előtti kerékvágásba. Ugyanerre a kérdésre júniusban még az emberek 36 százaléka válaszolt igennel. Emellett viszont megháromszorozódott – a júniusi 9-ről 30 százalékra nőtt – azoknak az amerikaiaknak a száma, akik úgy gondolják, hogy egy év is eltelhet, mire az életük visszatérhet a rendes kerékvágásba.

Szakértők szerint ez nem kedvező fejlemény Biden számára, aki azt ígérte az amerikai polgároknak, hogy úrrá lesz a koronavírus-járványon. „Miután a delta variáns felütötte rút fejét, ez hatással volt az emberek életére, és most ehhez igazítják az elvárásaikat, ami nem jó neki (Bidennek)” – fogalmazott Cliff Young, az Ipsos amerikai közügyekkel foglalkozó elnöke az Axios hírportálnak adott nyilatkozatában. Mint kifejtette, Biden politikájának fő iránya az volt, hogy képes megoldást találni a járványra és a Covid-19 okozta problémákra. De most „nagyon nehéz helyzetben van” – tette hozzá.

A közvélemény-kutatás adatai szerint a republikánusok mindössze 2 százaléka mondta azt, hogy „nagyon” bízik az elnökben, de a demokrata pártiak körében is 45-ről 33 százalékra esett ez a mutató. A demokraták nagy része – 81 százalékuk – állította azt, hogy még „bizonyos mértékig” bízik Bidenben, de ez az arány is elmarad a júniusi 88 százaléktól. A politikailag független válaszadók körében azok száma, akik „nagy mértékben” bíznak Bidenben, 17-ről 11 százalékra csökkent június óta.

„Ellenség hiányában a demokraták most az elnökkel fordulnak szembe, mert nem tudják, ki mást vádolhatnának” – mondta az Axiosnak Chris Jackson, az Ipsos alelnöke. „Az elnök támogatói közül sokan továbbra is nagyon aggódnak a Covid-19 miatt” – fogalmazott, majd leszögezte: Biden rengeteg teret vesztett azzal, hogy ezek a csoportok azt gondolták, az életük a következő hat hónapban visszatérhet a rendes kerékvágásba.

A közvélemény-kutatás azt is megállapította: nincs egyetértés a megkérdezettek között abban, hogy mit kell tenni azokkal a munkavállalókkal, akik nem hajlandóak betartani az oltási előírásokat. A válaszadók 14 százaléka szerint ezeket a dolgozókat el kell bocsátani, 29 százalékuk szerint semmi nem történhet velük, 22 százalékuk azt mondta, hogy fizetés nélküli szabadságra kell küldeni őket, 21 százalékuk szerint távmunkában kellene dolgozniuk, 14 százalékuk pedig nem tudja, mi történjen az oltást elutasítókkal.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »