A jelek szerint romlani fog a járványhelyzet Magyarországon

Markánsan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – közölte a Nemzet Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az internetes oldalán. Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerint valamiféle szigorításra biztosan szükség lesz.

Az NNK közleménye szerint a 42. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban. Hozzátették: csökkenés egyedül Miskolcon volt tapasztalható. A vizsgált települések közel felében már emelkedett koncentrációt mértek a 42. héten.

Egyre több a kórházban ápolt beteg

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Szlávik János elmondta, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány.

Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést, ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta, „egészen biztos, hogy valamit tenni kell”. Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.

Aktív koronavírus-fertőzöttek számának alakulása Magyarországon. Forrás: Worldometers

Az aktív esetek száma Magyarországon hétfőre 25 ezer közelébe emelkedett (24.384), ami egy hónap alatt háromszoros növekedést jelent, szeptember 25-én még csak 8133 aktív esetet tartottak számon. Bár a régiós adatokhoz képest a 25 ezres adat még mindig nem számít magasnak (Ukrajna: 348 ezer, Románia: 195 ezer, Szerbia: 123 ezer), a járvány terjedése gyorsul, a 60% körüli átoltottság pedig önmagában nem elég a vírus terjedésének megállításához. Időközben közzétették a mai friss adatokat is, az aktív fertőzöttek száma 25.775-re emelkedett, kórházban 1685 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI / Kitekintő / Worldometers

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »