Csütörtöktől az AstraZeneca vakcinájával is oltanak Izraelben

Izraelben csütörtöktől különleges esetekben a brit-svéd gyógyszergyártó AstraZeneca vakcinájával is oltanak – jelentette az izraeli média.

A katonai rádió beszámolója szerint azokat fogják AstraZeneca-vakcinával védeni, akiknél súlyosabb szövődmények alakultak ki az Izraelben eddig alkalmazott, mRNS-technológián alapuló Moderna- vagy Pfizer/BioNTech-oltás után, illetve akiknek az egészségi állapota nem teszi lehetővé ezeknek a beadását.

Naftali Bennett miniszterelnök emellett kiterjeszti a karantén helyetti tesztelés kísérletét a még nem oltható gyerekek oktatási intézményeiben. A kísérleti programban az azonosított fertőzöttel érintkező gyerekek visszatérhetnek az iskolákba, ha tesztjük negatív volt, valamint nem kell egész osztályoknak egyhetes otthoni zárlatot vállalniuk. Eddig csak a zöld, vagyis egyáltalán nem vagy alig fertőzöttnek minősített településeken voltak ilyen iskolák, de most kiterjesztik a módszert a sárga, azaz az enyhén fertőzött helyekre és az óvodákra is – értesült a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Az izraeli egészségügyi minisztérium mindazonáltal a hetek óta javuló járványadatok ellenére sem tervez könnyítéseket. „Zárt térben várhatóan télen is megmaradnak a maszkok, s az elkövetkező hónapokat is végigkísérik a zöld címkével együtt járó korlátozások”- mondta Nachman As professzor, a minisztérium igazgatója kedden a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.

Izraelben fokozatosan visszaszorult a járvány negyedik, delta variáns okozta hulláma. Hétfőn 1483 új vírushordozót azonosítottak mintegy 110 000 teszt elvégzésével. Szeptember elején ez a szám többször kilencezer körül járt. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 1,42 százalékra csökkent, noha másfél hónappal ezelőtt még a 8 százalékot is meghaladta.

A napi új fertőzéses esetek számának alakulása Izraelben. Kép forrása: Worldometers

Lassul a negyedik hullám Izraelben

Tavaly december vége óta 6 207 918 embert oltottak már be (a 12 évesnél idősebbek körében) legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 66,76 százaléka.

Augusztusban a védettség növelésére, a delta hullám megfékezésére újabb kampányt indítottak a harmadik, emlékeztető oltások beadására azok számára, akik legalább öt hónappal korábban már megkapták a második oltást. A kampány nyomán eddig 3 856 772-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 41,47 százalékát jelenti.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek