Negyedik hullámtól tartanak a Delta variáns miatt Németországban

Gyors ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes, Delta nevű variánsa Németországban – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett vizsgálat, amelynek eredményei szakértők szerint egy újabb járványhullám veszélyét jelzik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) rendszeresen elvégzett mintavétele alapján egyelőre az Alfa nevű, korábban britnek is nevezett B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat a meghatározó Németországban, de kezd előretörni a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett Delta variáns.

A 22. héten – május 31. és június 6. között – 6,2 százalék volt a Delta aránya az elemzett pozitív SARS-CoV-2 teszt leletek között, ami csaknem duplája az egy héttel korábbi 3,7 százaléknak. Teljesen biztos, hogy a Delta kiszorítja a többi vírusváltozatot, és legkésőbb őszre a járvány alakulását meghatározó befolyásra tesz szert – nyilatkozott a német immunológiai társaság (DGFI) főtitkára, Carsten Watzl az Augsburger Allgemeine című lapnak.

Már most el kell kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra – mondta a szakember a lap hírportálján csütörtökön ismertetett összeállításban, kiemelve, hogy a legfontosabb az oltási kampány. Mint mondta, a Delta változat miatt az oltási kampány versenyfutás az idővel. Csak a teljes oltás nyújt megbízható védelmet az új vírusváltozattal szemben, ezért nyáron sem hagyhat alább a kampány lendülete, annak ellenére sem, hogy a járvány egyelőre enyhül.

Németországban a lakosság 28,8 százaléka – 23 916 490 ember – rendelkezik teljes oltással a kormány csütörtöki összesítése szerint. Legalább egy adag vakcinát a lakosság 49,6 százaléka – 41 225 811 ember – kapott.

Az Alfa változat szétterjedése révén kibontakozott harmadik járványhullám május óta enyhül, és a járványhelyzet javulása révén a korlátozások többségét már visszavonták.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 1330 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem 60 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 3187-nél. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 718 955 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 105 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 90 179-re emelkedett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek