Újabb ritka mellékhatást fedeztek fel az AstraZeneca vakcinájánál

Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken bejelentette, hogy az brit-svéd AstraZeneca gyógyszervállalat koronavírus-elleni oltóanyag mellékhatásként kapilláris szivárgási szindrómát okozhat, ezért nem javasolja használatát azok számára, akiknél a jelenség már korábban is fellépett.

A hágai székhelyű testület illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) hat olyan esetet vizsgált ki részletességgel, amelyeknél a cég Vaxzevria nevű oltóanyaga váltotta ki ezt az igen ritka tünetet, amely során a hajszálerekből folyadék szivárgott a testszövetekbe. A szindróma főként a karok és a lábak megduzzadását, alacsony vérnyomást, a vér alacsony albuminszintjét és besűrűsödését eredményezi. Az esetek többsége nőknél fordult elő, az oltást követő 4 napon belül. Az érintettek közül háromnak jelent meg előzőlegesen a kórtörténetében a tünet.

A PRAC úgy döntött, hogy a kapilláris szivárgás szindrómát a vakcina új mellékhatásaként fel kell venni a termékismertetőbe, és nyomatékosan felhívni az egészségügyi szakemberek és a betegek figyelmét erre a kockázatra. Az EMA közölte azt is, hogy vizsgálja a szívizom- és a szívhártyagyulladás esetleges összefüggését az AstraZeneca oltóanyaggal kapcsolatban.

„További elemzésekre van szükség annak megállapításához, hogy van-e ok-okozati összefüggés a vakcinával” – tájékoztatott az uniós ügynökség, hozzátéve hogy a jövő hónapban fejezi be az ilyen esetek felülvizsgálatát.

Az uniós gyógyszerfelügyeleti szervezet statisztikái szerint ezidáig mintegy 78 millió adag Vaxzevriát használtak fel az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban. Korábban a vérrögképződés került be az oltás hivatalos termékismertetőjébe esetleges ritka mellékhatásként, azóta az AstraZeneca oltását számos ország csak korlátozásokkal alkalmazza vagy levette azt az alkalmazható oltóanyagok listájáról.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »