Könnyítések jöhetnek a beoltottaknak Németországban

Felmenthetik az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások némelyike alól a vírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással rendelkezőket Németországban a szövetségi kormány vasárnap kiszivárogtatott tervei szerint.

A szövetségi kormány vezetői és a tartományi kormányfők egyeztető testülete, az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) hétfői közös tanácskozására készített előterjesztés alapja a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) április elején készített szakvéleménye, miszerint egy beoltott az utolsó adag – kétfázisú oltás esetén a második, egy adagból álló védőoltásnál az egyetlen adag – beadása utáni 15. naptól kisebb valószínűséggel terjeszti a vírust, mint egy tüneteket nem mutató fertőzött.

A berlini vezetés javaslata szerint erre a megállapításra építve be kellene vezetni, hogy a beoltottakat az utolsó adag beadása utáni 15. naptól kezdve ugyanúgy kell kezelni, mint a negatív SARS-CoV-2-teszttel rendelkezőket. Ugyanakkor kiváltságokkal, többletjogosítványokkal nem jár az oltás, vagyis a beoltottak is csak azokat az üzleteket kereshetik fel, csak azokat a szolgáltatásokat vehetik igénybe és csak azokat kulturális, sport vagy egyéb intézményeket látogathatják, amelyek működése az aktuális járványhelyzethez igazított szabályok alapján engedélyezett.

A szövetségi kormány azt is javasolja, hogy mentsék fel a külföldi út miatti karanténkötelezettség alól az oltással rendelkezőket, kivéve a SARS-CoV-2 valamely új, fokozottan veszélyes típusa által erősen fertőzött területeken tett utakat.

A fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok, érintkezések számának csökkentését szolgáló szabályok alóli esetleges felmentések ügyében csekély engedményeket javasolnak, a tervezet szerint csak az idősotthonokban, bentlakásos ápolási otthonokban élő beoltottak esetében kellene visszavonni a korlátozásokat, enyhítendő az ilyen intézményekben élő emberek elzártságát.

Németországban egyelőre a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca- és a Moderna-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint péntekig a lakosság 7 százaléka – 5 855 864 ember – kapta meg mindkét adagot valamelyikből. Legalább egy adagot a lakosság 22,8 százaléka, 18 965 663 ember kapott.

A SARS-CoV-2 harmadik hulláma egyelőre erősödik Németországban, de nem a szakértők által valószínűsített ütemben, hanem jóval mérsékeltebben. A hullám erősödésének kezdetén, márciusban készített modellszámításokban az állt, hogy a húsvét utáni napokban elérheti a 300-at a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma.

Azonban ez a mutató egyelőre a második országos fertőzéshullám tetőzésének idején, az év elején mért 200 körüli szintet sem érte el. Az utóbbi napokban a 160-165 körül mozgott. A frissített szakértői elemzések ezt a jelenséget annak tulajdonítják, hogy a veszély hatására erősödött a lakosság óvatossága, tudatossága, így a legtöbben viszonylag fegyelmezetten tartják be a járványügyi szabályokat, amivel sikerült csökkenteni a harmadik hullám hevességét.

Erre utal az is, hogy nagyobb feszültség és rendbontás nélkül vezették be a hét végén az eddigi legszigorúbb járványügyi szabályt, az este 10 és reggel 5 óra közötti kijárási korlátozást. Ez a szabály az úgynevezett vészfékrendszer része, azokban a közigazgatási egységekben kell alkalmazni, amelyekben tartósan – egymás után három nap – 100 felett van a hétnapi fertőzésgyakoriság. A 412 közigazgatási egység – járás, város, nagyvárosi kerület – közül több mint 350 tartozik ebbe a kategóriába, de csak szórványosan és legfeljebb néhány száz résztvevővel tüntettek a kijárási korlátozás ellen.

Az RKI vasárnapi adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 165,50-en áll, emelkedett az egy héttel korábbi 162,30-hoz képest. Az intézet kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 18 773 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, ez csökkenés az egy héttel korábbi 19 185-höz képest. Az új esetekkel együtt 3 287 418 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

Ugyanakkor a SARS-Cov-2 által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 120-ra emelkedett az egy héttel korábbi 67-ről. Az új halálesetekkel 81 564-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Törökországban néhány nap alatt csaknem 38 százalékkal esett vissza a napi esetszám

Négy nap alatt csaknem 38 százalékkal esett vissza az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzéses esetek száma Törökországban az egészségügyi minisztérium vasárnap közölt adatai szerint, de a halálozás napi számai továbbra is rekordközeli.

Szerdán még 61 967 új esetet azonosítottak a hatóságok, vasárnap ez a mutató közel 38 százalékkal, 38 553-ra esett vissza, miközben az elvégzett tesztek száma csak mintegy 18 százalékkal csökkent. A mostani esetszám azt jelzi, hogy Törökországban is mérséklődik a járvány harmadik hulláma, amely április 14. és 22. között több napon át 60 ezres érték felett tetőzött. A vasárnapi adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,63 millióra nőtt.

A halottak napi száma azonban továbbra sem csökken, a szerdai rekordérték közelében mozog, amely akkor 362-t ért el. A vasárnapi adat 347 volt, ami valamivel magasabb is, mint az előző két napban, pénteken ugyanis 343-an, szombaton pedig 339-en haltak meg a betegség következtében. A járvány halálos áldozatainak száma immár 38 258-ra emelkedett. A súlyos betegként nyilvántartottak száma 3511-ről 3590-re nőtt, tehát enyhén, de továbbra is emelkedik.

A török vezetés március 1. óta nem országosan, hanem a tartományok kategorizálása szerint kezeli a koronavírus-járványt. Március 29-én a romló mutatók miatt az addigi 17 tartomány helyett már 58-at soroltak a nagyon magas kockázatú kategóriába, köztük Isztambult és Antalyát is. Április 13-án, a ramadán, tehát az iszlám böjti hónap kezdetén még tovább szigorítottak az intézkedéseken. Az országos érvényű éjszakai kijárási tilalom korábban, vagyis este hétkor kezdődik, emellett korlátozták a tartományok közötti utazásokat is. Az éttermeknek és a kávézóknak be kellett zárniuk, és a ramadán idejére csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést. A maszkviselés a lakóhelyen kívül mindenhol kötelező.

A kis-ázsiai országban a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú készítmények első adagját eddig 13 millió 207 ezer, míg a másodikat 7 millió 961 ezer embernek adták be a 83,6 millió lakosból.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »