A német parlament megszavazta az országos járványügyi szabályozást

Megszavazta szerdán a német szövetségi parlament (Bundestag) a járványügyi védekezés szabályait országosan egységes rendszerbe szervező törvényt, amelynek révén szigoríthatják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló előírásokat.

A fertőző betegségek és járványok elleni védekezésről szóló törvény módosításával országosan kezelik majd a járványügyi szigorításokat tartalmazó úgynevezett vészfékrendszert, amely így a tartományi kormányoktól függetlenül, automatikusan beindul minden közigazgatási egységben, ahol tartósan – egymás után három napon keresztül – száz fölött van az előző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma, azaz a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A szövetségi kormány előterjesztését név szerinti szavazáson a kormányoldal képviselőinek támogatásával, 342 igen szavazattal, 250 ellenszavazat és 64 tartózkodás mellett fogadták el.

A Bundestag épülete (Reichstag) körül sok ezren tüntettek a vészfékrendszer ellen. A berlini rendőrség erősítést kapott több tartományból a rendezvények biztosítására, így kétezernél is több rohamrendőr vonult fel a belvárosi kormányzati negyedben. A fertőzéshigiéniai előírások (távolságtartás, maszkviselés) sorozatos megsértése miatt feloszlattak egy demonstrációt, amelyen nagyjából 8000-en vettek részt. A műveletet tüntetők és rendőrök szórványos összecsapásai kísérték. Estig 152 embert vettek őrizetbe, a többi között rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség és őrizetbe vett emberek kiszabadítására tett kísérlet miatt.

A Bundestagban az ellenzék is élesen bírálta a javaslatot, leginkább a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországért (AfD) párt, amelynek vezérszónoka, Alexander Gauland társ-frakcióvezető úgy vélte, hogy a vészfékrendszer „támadás a szabadságjogok, a föderalizmus és a józan ész ellen”. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, mert alkotmányellenesnek találják a szabályokat.

A vészfékrendszer legsúlyosabb szigorítása, hogy száz feletti hétnapi fertőzésgyakoriság esetén részleges kijárási korlátozást kell elrendelni este tíz és reggel öt óra között. A részlegesség azt jelenti, hogy a kutyasétáltatás, az egészségügyi séta és a kocogás éjfélig még engedélyezett, és halaszthatatlan ügy, például munkavégzés céljával bármikor el lehet menni hazulról.

A vészfékrendszer egy sor további szabályt is tartalmaz, így például a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok csak az úgynevezett click & collect üzemmódban tarthatnak nyitva, vagyis csupán kiadhatják a vevőknek az előre megrendelt árut.

A vészfékrendszer fő vonalairól már márciusban megállapodtak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői, de nem mindenütt alkalmazták, ami politikai vitákat okozott. A szövetségi kormány a vita révén határozta el, hogy szövetségi szintű szabályozással igyekszik kikényszeríteni a SARS-Cov-2 harmadik hulláma miatt szükségesnek tartott szigorításokat.

A Bundestag után a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) következik, amely várhatóan nem tesz ellenvetést, a törvénymódosítás így még áprilisban érvénybe léphet.

Az új szabályozás csak addig érvényes, ameddig tart a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazás. A Bundestag legutóbb június végéig hosszabbította meg a rendkívüli jogosítványokat, amelyekkel tavaly márciusban ruházták fel a kormányt, hogy az ország a kellő gyorsasággal megszervezhesse a védekezést a SARS-CoV-2 terjedésével szemben.

A rendkívüli felhatalmazás visszavonásával visszaáll a korábbi rend, amelyben a tartományi kormányok hatásköre a járványok, fertőző betegségek elleni védekezés.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »