A németek és az osztrákok behúzzák a vészféket

A német vezetők megállapodtak, hogy legalább április 18-áig fenntartják az országban a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat, és a húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be, hogy megfékezhessék a fertőzések erősödő hullámát.

Angela Merkel kancellár és a szövetségi tartományok vezetői 11 órányi egyeztetés után, kedd hajnalban jutottak megállapodásra arról, hogy miként folytassák a világjárvány elleni küzdelmet.

Egyezségük értelmében az idei húsvét április 1-jétől 5-éig tartó hosszú hétvégéjén gyakorlatilag leállítják a magán- és közéletet, az élelmiszerboltok is csak szombatra nyithatnak majd ki. Az embereket az ötnapos ünnep teljes idejére otthonmaradásra szólítják fel – áll a német vezetők közleményében.

Németország „nagyon-nagyon súlyos” helyzetben van, mert az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációja, a B.1.1.7 jelzésű változat elindított egy „új járványt”. Ez a vírusváltozat „sokkal halálosabb, jóval fertőzőképesebb és hosszabb ideig fertőzőképes”, ezért másként kell védekezni – fejtette ki Angela Merkel, aláhúzva, hogy „nemkonvencionális” megoldásokat is alkalmazni kell. Ilyen megoldás az #OtthonMaradunk (#WirBleibenZuHause) mottóval meghirdetett húsvéti országos akció, amelynek célja az új járványhullám megtörése – tette hozzá a kancellár.

A szövetségi kormány és az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete – online tanácskozását heves viták miatt többször meg kellett szakítani. A nézetek egy sor kérdésben ütköztek. A kevéssé fertőzött, és jelentős idegenforgalmi szektort működtető északi, tengerparti tartományok vezetői például könnyítéseket igyekeztek elérni, hogy a tavaszi szünetre ismét fogadhassanak vendégeket. Azzal érveltek, hogy kellőképpen visszaszorították már a vírust, és technológiai fejlesztéseik révén meg tudják oldani a turisták elszállásolását a fertőzésveszéllyel járó érintkezések számottevő emelkedése nélkül.

A kancellár és a 16 tartományi kormányfő körében végül az összes ügyben az a nézet érvényesült, hogy az új járványhullám megfékezése minden egyéb érdek fölé való. Így a megbeszélés eredményeit rögzítő dokumentumban kiemelték, hogy a napi új regisztrált fertőződések számában tapasztalható exponenciális, robbanásszerű növekedés miatt következetesen alkalmazni kell az úgynevezett vészfék rendszert, amelyről a legutóbbi, március elején tartott tanácskozáson állapodtak meg.

A rendszer lényege, hogy vissza kell állítani a második hullám enyhülése révén a hónap elején felfüggesztett korlátozásokat azokban a tartományokban, járásokban vagy városokban, amelyekben tartósan – egymás után három nap – száz fölött van az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ezt a rendszert új elemekkel is ki kell egészíteni, például kijárási korlátozásokkal és a maszkviselési kötelezettség kiterjesztésével – áll a kedd hajnali megállapodásban.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten vasárnap átlépte a 100-as határértéket, és kedd reggel már 108,10-en állt. A megelőző 24 órában 7485 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez bő harmincszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 5480-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 674 710 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

A vírus által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 250 halálesetet jegyeztek fel. Ez ugyancsak emelkedés az egy héttel korábbi 238-hoz képest. Az új halálesetekkel 74 964-re emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma.

Ausztriában húsvétig már nem lesznek további nyitások

Ausztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben húsvét előtt nem lesznek további nyitások a koronavírus-járvány miatti korlátozások tekintetében – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel, az ellenzékkel és tartományfőnökökkel tartott tanácskozása után.

Ennek értelmében kútba esett a három héttel ezelőtti terv is, miszerint az éttermek kerthelyiségei kinyithatnak március 27-én. Ennek oka egyrészt a napi új megbetegedések számának lineáris növekedése, másrészt a kórházak intenzív osztályainak fenyegető túlterheltsége.

Az egyetlen tartomány, Vorarlberg, ahol a kedvező járványügyi mutatóknak köszönhetően már egy hete kinyithattak az éttermek, a kulturális és sportlétesítmények, modellrégióként szolgál Ausztria többi, jóval fertőzöttebb tartományának, és amennyiben nem romlik a helyzet, nem kell újabb szigorítástól tartania. Ausztria többi tartományában, így a fővárosban is elmaradnak a további lazítások, tehát még az éttermek kerthelyiségei, teraszai sem nyithatnak ki.

A három legkritikusabb, keleti tartomány – Alsó-Ausztria, Burgenland és Bécs – vezetőivel még erre a hétre újabb tárgyalásokat tűzött ki a kormány a további, esetlegesen szigorító intézkedések egyeztetése végett.

Kurz hangsúlyozta, hogy azoknál a településeknél, kerületeknél illetve körzeteknél, ahol a százezer főre vetített hétnapos megbetegedési átlag eléri a 400-at, rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Ilyen például a negatív koronavírusteszthez kötött lakhelyelhagyás vagy a járvány megfékezését célzó intézkedések betartásának még szigorúbb ellenőrzése. Ezen túlmenően döntő jelentőségű lesz a további enyhítések bevezetésének vonatkozásában a kórházak intenzív ágyainak leterheltsége – tette hozzá a kancellár.

„A következő hónapokban még együtt kell élnünk a vírussal, és nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy veszélybe sodorjuk a kórházaink működőképességét” – mondta a kormányfő. Ezért újfent felszólította a lakosságot, hogy éljenek az ingyenes tesztelési lehetőségek valamelyikével. A tesztkampány kiszélesítése nyomán már nemcsak az úgynevezett „tesztutcákban”, hanem a patikákban és nagyon sok vállalatnál is végeznek ingyenes szűrést, melynek célja, hogy be tudják azonosítani a tünetmentes embereket, és ezáltal megszakítsák a fertőzési láncolatokat.

Az oltásokról szólva a kancellár elmondta, hogy áprilisban a 65 éven felüliek, májusban az 50 éven felüliek kerülnek sorra, és nyárig az oltható lakosság kétharmada, mintegy ötmillió ember kaphatja meg legalább az első vakcinát.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2412 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 516 565 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 1983, az intenzív kezelésre szorulók 437-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 15-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9089-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 475 227.

  • Ez is érdekes lehet:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »