Terjed a brit koronavírus-variáns Németországban

Az utóbbi napok lassuló ütemű javulása után a hét végén az új típusú koronavírus terjedésének több mutatója romlott Németországban, szakértők szerint a korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatok előretörése miatt.

A gazdasági és a társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlat bő két hónapja arra volt elég, hogy visszaszoruljon a SARS-CoV-2 „régi” meghatározó változata, de közben megjelentek az új mutációk és szétterjedtek az országban – nyilatkozott az egyik legtekintélyesebb német epidemiológus, Karl Lauterbach szociáldemokrata (SPD) parlamenti (Bundestag-) képviselő, a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének (HSPH) docense a Südwestrundfunk (SWR) regionális médiatársaságnak.

Az új adatok „arra utalnak, hogy egy harmadik hullám elején tartunk” – mondta.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint a napi új regisztrált fertőzöttek száma – nagyjából egy hónapig tartó csökkenés után – a hét végén ismét emelkedésnek indult. Az intézet szombat reggel kiadott összesítésében 9164 új pénteki eset szerepelt, csaknem 10 százalékkal több az egy héttel korábbi 8354-nél. Az RKI vasárnap reggeli statisztikája szerint szombaton 7676 új fertőződést regisztráltak. Ez már jóval nagyobb, 25 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 6114-hez viszonyítva.

Romlott a legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság is, vagyis a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató pénteken 56,8 volt, majd szombatra 57,8-ra, vasárnapra 60,2-re emelkedett.

  • Előzmények:

Az országos zárlat legfőbb célja, hogy tartósan 35 alá szoruljon a hétnapi fertőzésgyakoriság, mert a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó helyi egészségügyi hivatalok csak így tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett. A december közepén elrendelt zárlatot az eredeti tervek szerint február közepén kellett volna feloldani.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok új megállapodása szerint legkorábban március 7-én lazíthatnak, ha a járványhelyzet megengedi. Addig – március 1-jén – csak a fodrászok nyithatnak meg. Abban is megegyeztek, hogy a járványügyi védekezésért és az oktatási rendszer működtetésért egyaránt felelős tartományi kormányok saját belátásuk szerint alakíthatják az iskolákra, óvodákra vonatkozó járványügyi szabályokat. Így várhatóan a következő napokban – bár romlik a járványhelyzet – több tartományban ismét elindítják az iskolai oktatást.

Az RKI adatai szerint a napi új esetszám és a hétnapi fertőzésgyakoriság mellett emelkedett a vírus reprodukciós aránya (R) is, amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a kórokozót. A vasárnapi kimutatás szerint az R az 1,00-ás határérték felett, 1,07-en áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan 107 embernek adja át a vírust, amely így egyre inkább terjed.

A járvány felerősödése főleg az először Nagy-Britanniában azonosított, B 1.1.7 jelzésű mutációnak tulajdonítható. Ez a vírusváltozat okozza az új fertőződések több mint 20 százalékát az RKI legutóbbi, február közepén végzett elemzése szerint. Az előző, január végén készített vizsgálat csupán 6 százalékos arányt mutatott ki.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt vasárnapig 2 millió 388 ezer ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban, az aktív esetek száma valamivel 130 ezer alatt jár jelenleg.

Forrás: MTI / Worldometers

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »