Alakul a leendő olasz kormány programja

Az új olasz kormány megalakításával megbízott Mario Draghi egyebek között a koronavírus elleni oltási kampány felgyorsítását, a környezetvédelmet, az oktatás megerősítését, valamint a dolgozók és vállalkozók támogatását jelölte meg legfontosabb törekvéseinek.

Mario Draghi (k) 2017 szeptemberében, akkor még az EKB elnökeként. Kép forrása: Flickr

Az Európai Központi Bank korábbi elnöke február 3-ától egyeztet a parlamenti erőkkel, miután fenntartással, de elfogadta a kormányalakítási megbízatást. A második konzultációs kör kedd este zárul le.

Szerdán a szakszervezetekkel találkozik, és előrejelzések szerint ezt követően erősítheti meg az államfőnek, hogy elfogadja a kormányfői megbízatást, párhuzamosan a miniszterek névsorának bejelentésével. Sajtóértesülések szerint az új olasz kormány már a héten leteheti esküjét, és hétfőn kérhet bizalmat a parlamentben.

Draghi tervezett programjáról

Mario Draghi zárt ajtók mögött, nyilatkozatok nélkül konzultált a pártokkal. Tervezett kormányprogramjának pontjairól a delegációk számoltak be, hangoztatva, hogy a közgazdász Draghi több pontban foglalta össze az ország kivezetését a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági vészhelyzetből. Elsőrendűnek az egészségvédelmet nevezte meg, az oltási kampány felgyorsításával. Kezdeményezései között szerepel a pedagógusok elsők közötti beoltása, tízezer új tanár munkába állítása, valamint a tanév meghosszabbítása is az iskolák járvány miatti bezárásának következtében elmaradt többhavi óra pótlására. Tavaly az érettségi is elmaradt Olaszországban.

Ugyanilyen jelentősnek számít a segélyekre épített gazdaságpolitika helyett a nyereséget termelő ágazatok, vállalkozások támogatása a munkahelyek védelmével. Draghi kiemelten kezeli a zöldpolitikát is környezetvédő infrastrukturális beruházásokkal, valamint az építőipar és az idegenforgalom újraindításával. A pontok között szerepel a közigazgatás, az igazságügy, valamint az adórendszer reformja. Mario Draghi – pártforrások szerint – nem készül adóemelésre.

A pártok többsége elfogadja Draghit kormányfőként

A pártok a második konzultációs körben korábbi állásfoglalásukat erősítették meg: a baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU), az Emma Bonino vezette Több Európa és a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) bizalmat szavaz Draghinak. A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Nicola Zingaretti szintén támogatásáról biztosította, hangsúlyozva, hogy a PD egy esetleges nagykoalícióban is a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga politikai ellenfele marad.

A pártok között a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) az egyetlen, amely bejelentette, hogy nem szavaz bizalmat a Draghi-kormánynak. “Patrióta ellenzék” leszünk – jelentette ki Meloni keddi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy a leendő kormányfő az ország javát szolgáló intézkedésekben számíthat az FdI támogatására. “Lehet, hogy az ellenzék hűségesebb szövetségesnek bizonyul majd a Draghit most éltetőknél” – jelentette ki Giorgia Meloni. Emlékeztetett arra, hogy az olasz vállalkozások negyven százalékát a megszűnés fenyegeti, a válságban zuhannak a demográfiai mutatók, a lakosok “első és másodosztályúak” lettek az anyagi különbségek miatt. Meloni úgy látta, “nem elég az európai és az atlanti elkötelezettséget hangoztatni, ha a nemzeti érdekek nem kapnak védelmet”.

Mario Draghi kedden fogadja a Hajrá Olaszország (FI) delegációját, amelynek élén személyesen Silvio Berlusconi volt miniszterelnök áll, majd a Matteo Salvini vezette Liga és a Beppe Grillo vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) zárja a sort. Az M5S szokása szerint február 10-én és 11-én internetes szavazással kéri ki tagjai véleményét a Draghi-kormány támogatásáról.

A születendő kormánycsapat még nem ismert

Elemzők szerint Mario Draghi szakértői-politikai kormányt állít össze, amelyben a pártok második vonalbeli képviselői kaphatnak helyet.

Beszámolók szerint az EKB exelnöke szóvivő és más munkatársak nélkül egyeztet a pártok képviselőivel: egy papírlapra jegyzetel, és a politikusok arcképét tartalmazó fotóalbum segíti azonosítani partnereit, mivel nem ismer mindenkit.

Giuseppe Conte lemondott miniszterelnök sajtóinformációk szerint a PD egyik képviselői mandátumát kaphatja meg, így bejut a parlamentbe.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Célegyenesben a veszteséges Air India privatizációja

Az indiai kormányzat még a koronavírus-járvány előtt jelentette be, hogy teljes egészében megválna az Air India légitársaságtól, amely már a vírusválság előtt is jelentős adósságot halmozott fel. Korábban a tulajdonrész felének értékesítésével próbálkoztak, de akkor nem akadt egyetlen ajánlattevő sem.

Read More »