Negyedére zuhant a külföldi turisták száma Spanyolországban

Spanyolország 65 millió külföldi turistát veszített 2020-ban a koronavírus-járvány miatt – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán nyilvánosságra hozott turisztikai jelentésében.

A dél-európai ország, amely 2019-ben még a világ második leglátogatottabb országa volt, tavaly 18,9 millió turistát fogadott, ami 77,3 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben. Ilyen kevés látogató utoljára 1969-ben érkezett Spanyolországba. A bevételek esetében a múlt évi veszteség meghaladja a 72 milliárd eurót. A turizmusból származó 19,7 milliárd euró 78,5 százalékkal kevesebb, mint tavalyelőtt.

Hagyományosan a legtöbb turista Nagy-Britanniából érkezik Spanyolországba, ám az elmúlt évben ez is megváltozott. A legnagyobb számban, 3,8 millióan a szomszédos Franciaországból utaztak az országba, a britek a második helyre kerültek 3,1 millió látogatóval, őket követték a németek 2,4 millió turistával.

A légiközlekedést érintő korlátozások ellenére a többség repülővel érkezett – 13,7 millióan -, számuk ugyanakkor 80 százalékkal elmarad a 2019-es eredménytől. Ötmillióan választották az autós utazást, 61 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A turisták átlagosan naponta 133 eurót (47 ezer forintot) költöttek, ami 13,8 százalékos csökkenés 2019-hez viszonyítva.

Tenerifei strand, kép forrása: Pixabay

A GDP-hozzájáruláson is meglátszik a visszaesés

A koronavírus-járvány előtt Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származott a turizmusból. A spanyol Exceltur turisztikai szövetség számításai szerint a múlt évben ez 4,3 százalékra esett vissza.

A turisztikai szektor 2,5 millió munkahelyéből mintegy 300 ezer szűnt meg, továbbá több mint 400 ezer állást csökkentett munkaidővel, állami támogatás mellett tudtak megtartani. A szervezet az ágazatot ért veszteséget 106 milliárd euróra becsülte.

Mit tesz a kormány a helyzet javítása érdekében?

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az ENSZ Turisztikai Világszervezete végrehajtó bizottságának januárban tartott madridi ülésén hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltások megkezdésével már megtették az első lépést a turizmus helyreállításának irányába, de a fellendülés az oltások tömegessé válásától függ.

A kormányfő beszámolt az ágazatot támogató intézkedésekről; ilyen például a költségvetési támogatás növelése, vagy egy 3,4 milliárd eurós beruházást jelentő modernizációs és versenyképességi terv elindítása.

Az Exceltur ezeken túl 5,3 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást szorgalmazott a kormánynál az idegenforgalomban a következő fél évben várható, továbbra is „drámai” kilátások miatt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »