Németországban is gyorsan terjed a brit vírusvariáns

A német szövetségi kormány kancelláriaminisztere szerint nemsokára Németországban is meghatározóvá válik az új típusú koronavírus először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változata (B.1.1.7).

Helge Braun az ARD országos köztelevízió vasárnap késő esti politikai vitaműsorában kiemelte, hogy az új mutáció egyre inkább terjed az országban. “Több kórházban is ez a változat okozott járványkitörést” – mutatott rá, felidézve, hogy a hét végén teljes egészében karantén alá kellett helyezni egy berlini klinikát, mert egyszerre 14 fertőződést regisztráltak.

Mint mondta, több más országhoz hasonlóan Németországban is a B.1.1.7 lesz a meghatározó vírusváltozat, ami “gondokat okoz” majd, még nehezebbé teszi a járványügyi védekezést.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Fenn kell tartani a szigorú korlátozásokat

Az Angela Merkel kancellár legfőbb bizalmasai között számon tartott kereszténydemokrata politikus – aki végzettségét tekintve orvos, és 2001-től 2009-ig a giesseni egyetemi klinika aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének tudományos munkatársaként dolgozott – hangsúlyozta: teljesen biztos abban, hogy ez a folyamat megy végbe a következő hetekben, “ezért ki kell tartani a járvány elfojtását célzó országos zárlat mellett. Minél alacsonyabb a napi új fertőzések száma, annál kevésbé tud kibontakozni és új járványhullámot okozni az új mutáció” – fogalmazott.

Helge Braun német kancelláriaminiszter egy fogadáson 2018-ban. Kép forrása: Flickr

A koalíciós partner szociáldemokraták (SPD) vezető egészségügyi szakpolitikusa, Karl Lauterbach – a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének (HSPH) docense – szerint is csak az országos zárlat fenntartásával lehet megküzdeni a Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában és Brazíliában felbukkant új, veszélyesebb vírusváltozatokkal. A parlamenti képviselő a Bild című lapnak azt mondta, hogy “nagyon kemény és nagyon jól működő zárlatra lesz szükség, mert az új vírusváltozatok egészen más kaliberűek”, az eddiginél jóval nagyobb veszélyt jelentenek.

Németországban december 16-án vezettek be a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot. Csak az alapvető árucikkeket forgalmazó boltok tartanak nyitva, a napközbeni gyermekellátás és a közoktatás ügyeleti üzemmódban működik, és munkába is csak azok járhatnak, akiknek otthoni munkavégzése nem megoldható. A korlátozások egyelőre február 14-ig érvényesek.

A legfrissebb járványügyi adatok

A szigorítások révén a járvány tavaly ősszel kezdődött második hulláma nagyjából tíz napja enyhül Németországban.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) és a Wordlometers hétfői adatai szerint az utóbbi 24 órában 6729 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez hat százalékos csökkenés az egy héttel korábbi 7141-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 141 665 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 217 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 52 087-re emelkedett.

Forrás: MTI

Friss hírek

Mínuszban indul a nap a tőzsdéken

Nagy indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor, miután tegnap az Egyesült Államokban a kereskedés végén komoly eladási hullám bontakozott ki, a Dow Jones 313 ponttal, közel egy százalékkal csökkent, a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq pedig 1,3%-kal került lejjebb.

Read More »

Boris Johnson belebukhat a buli-botrányba

A brit kormány egykori minisztereinek egyike is lemondásra szólította fel szerdán Boris Johnson miniszterelnököt, aki az utóbbi hetekben kormányfői megbízatásának eddigi legnagyobb politikai botrányába keveredett a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i bulik miatt.

Read More »

Leave a Reply