Az American Airlines átáll a borbizniszre

A légitársaságok továbbra is csak a töredékét indítják azoknak a járatoknak, amelyeket a pandémia előtt terveztek, számos gépen ráadásul tilos az alkoholfogyasztás, hogy ezzel is elejét vegyék a Covid-19 terjedésének. Mindez azonban azt eredményezi, hogy rengeteg „felesleges” ital marad a légitársaságok nyakán. Az American Airlines éppen ezért kitalálta, hogy eladja a borokat – sőt, hajlandó házhoz is szállítani a palackokat – írja a CNN.

A cég csütörtöki közlése szerint elindították az American Airlines Flagship Cellars névre keresztelt új programjukat, amely lehetőséget ad az ügyfeleknek arra, hogy palackonként vásároljanak bort – akár egy alkalomra, akár havi előfizetéssel; ez utóbbi 99 dollárba kerül. Ha valaki csak egy üveggel szeretne, ennek az ára 13 és 40 dollár között mozog, míg a legdrágább ajánlat egy 300 dolláros pezsgő-csomag.

Az American Airlines azt reméli, hogy új „borprogramja” mintegy 40-50 ezer dollárt hoz a konyhára az év első három hónapjában – közölte a vállalat szóvivője.

https://www.instagram.com/p/CKUxXmFJkil/
  • Kapcsolódó cikkeink:

A Lufthansa már csak 1 millió eurót veszít kétóránként

A járvány 21 évvel visszavetette a légiutas-forgalmat

Forrás: CNN / Instagram

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »