A közúti határellenőrzéseket is szigorítja Ausztria

Ausztria szombat éjféltől megerősíti a határellenőrzéseket Csehország és Szlovákia vonatkozásában, tekintettel arra, hogy a két országban nagyon megugrott a koronavírus-megbetegedések száma az elmúlt időszakban. Ezzel egyidőben a vírus új, az eddiginél gyorsabb ütemben fertőző mutációja miatt meghosszabbították a Nagy-Britanniára és Dél-Afrikára vonatkozó beutazási tilalmat a légi forgalomban.

Ausztria szombatra virradóan lezárja a kisebb határátkelőket Csehország és Szlovákia felé, és a nagyobbaknál is egyesével ellenőrzik a beutazni szándékozókat – jelentette be Karl Nehammer belügyminiszter pénteken közleményében.

“Ebben a két országban – és elsősorban Csehországban – olyan magas a koronavírus megbetegedések száma, hogy Ausztria kénytelen volt lépni” – indokolta a döntést a miniszter. Aki nem vállalja a tíznapos karantént, azt visszafordítják a határon. A szigorítás azokra az ingázókra nem vonatkozik, akik osztrák munkáltatói igazolással rendelkeznek.

A Worldometers adatai szerint Csehországban egy nap alatt közel 15 ezer új fertőzést regisztráltak és az aktív esetszám is újra erős emelkedésnek indult, immár újra 140 ezer felett jár ez a mutató, pedig decemberben már 40 ezer alatt járt.

Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint december 19-e óta – ekkor léptek életbe a szigorúbb beutazási korlátozások – több mint egymillió határellenőrzést folytattak le, és ennek következtében 12 000 esetben tagadták meg a beutazást, illetve 72 000 embert küldtek hatósági házi karanténba.

Meghosszabbították a repülési tilalmakat is

Bejelentették azt is, hogy Ausztria meghosszabbította – az eredetileg január 10-én lejáró – beutazási tilalmat a légi forgalomban a Nagy-Britanniából és Dél-Afrikából érkező gépekre. Ezzel kívánják elejét venni a SARS2 koronavírus angol mutációja, illetve a dél-afrikai variáns további behurcolásának, de sok más országból is csak negatív PCR-teszttel repülhetünk Ausztriába.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mindeközben a kormányzat pénteken megegyezett a tartományokkal arról, hogy az oltás helyi lebonyolítását és a szervezést a kezükbe adja, csak a kiszállítást végzi saját hatáskörben.

“Bonyolult eljárások, felesleges raktáron tartás és a bürokrácia nem akadályozhatja a minél gyorsabb oltási stratégiát” – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a tartományi vezetőkkel tartott videókonferencia után.

A soron következő tömeges tesztelésről még nincs teljes egyetértés a tartományok között, Bécs mindenesetre pénteken újra megkezdte a lakosság ingyenes és önkéntes alapon történő szűrését. A tömeges tesztelés január 17-éig tart a főváros három helyszínén, előzetes bejelentkezés alapján.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2063 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 373 920 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 2371, az intenzív kezelésre szorulók 371-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 73-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 6641-re emelkedett.

Forrás: MTI / Worldometers

Felkapott hírek

Friss hírek