Jól halad az oltási program Nagy-Britanniában

A brit lakosság legveszélyeztetettebb korosztályának csaknem a negyede már megkapta a koronavírus elleni oltást – mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a jelenleg forgalomban lévő két vakcinával, a Pfizer és a BioNTech vállalatok, illetve az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari cégcsoport által kifejlesztett oltóanyagokkal Angliában kedd estig 1,1 millió, az Egyesült Királyság egészében 1,3 millió embert oltottak be.

Az angliai lakosság 80 éven felüli korosztályából több mint 650 ezren részesültek a koronavírus elleni oltásban. Ez azt jelenti, hogy Angliában – az Egyesült Királyság mesze legnépesebb országrészében – e korcsoport tagjainak 23 százaléka kapta meg a vakcinát, és nekik két-három héten belül jelentős mértékű védettségük lesz a koronavírus-fertőzéssel szemben – hangsúlyozta a brit kormányfő.

Hozzátette: a koronavírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak átlagéletkora 80 év felett van, és ez is mutatja, hogy milyen helyes lépés volt egy olyan oltási program összeállítása, amelynek célja a lehető legtöbb emberélet megmentése a lehető leggyorsabban.

Boris Johnson ezzel arra utalt, hogy a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) az oltási kampány december 8-ai kezdetére elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a vakcinához. A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

A briteknél már kétféle vakcinával oltanak

A briteknél már csaknem 140 ezer embert beoltottak

Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes a BBC televíziónak nemrégiben elmondta: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai nagyon nagy számban megkapják a koronavírus-oltást, a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

Február közepéig beoltják a legveszélyeztetettebbeket

Boris Johnson a Downing Streeten tartott kedd esti tájékoztatóján elmondta: a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) azt a célt tűzte ki, hogy február 15-ig a JCVI által összeállított elsőbbségi lista felső négy kockázati csoportjának mindegyik tagja megkapja a koronavírus elleni oltást.

Ez azt jelenti, hogy a jövő hónap közepéig az idősotthonok összes lakója és gondozóik, a brit lakosság 70 éven felüli korosztályának minden tagja, az egészségügyi és a gondozói hálózatok első vonalában dolgozók, valamint a krónikus betegségek miatt különösen veszélyeztetettek mindegyike részesül a koronavírus elleni védőoltásban – magyarárzta a brit kormányfő.

Johnson hangsúlyozta: e hét végére országszerte csaknem ezer oltóközpont működik majd, a jövő héten pedig hét stadionban és kiállítási központban is megindul a vakcina tömeges beadása.

A kormányfő teljes tájékoztatója megtekinthető az alábbi videón:

Közben újabb csúcson a fertőzésszám

A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában: az egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 60 916 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte, ami új rekordnak számít.

Az új adatsor szerint a kedden zárult egy hétben 391 615 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Ez 119 064-gyel, azaz 43,7 százalékkal több az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új megbetegedések számánál. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – kedden 830 páciens halt meg Covid-19 betegségben.

A koronavírus-fertőzések gyors terjedésének megfékezésére a brit kormány keddtől Anglia egész területére szigorításokat rendelt el.

Forrás: MTI / BBC / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Csődvédelmet kért a CSA

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint. A cég a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

Read More »