Elfelejthetik a január 20-ai nyitást a francia vendéglátósok

Valószínűleg nem nyithatnak ki a terveknek megfelelően január 20-án a francia vendéglátóhelyek – derült ki a kormány és az ágazat képviselőinek keddi találkozója után.

„Elfelejthetjük a január 20-ai nyitást. Ez nyílt titok” – mondta az egyik francia vendéglátóipari képviselet, a GNI elnöke, Didier Chenet, miután Bruno Le Maire gazdasági miniszter fogadta a küldöttséget.

A találkozó után a résztvevők jelezték, hogy Jean Castex miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján fogja hivatalosan bejelenteni, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem nyithatnak meg a vendéglátóhelyek január 20-án. Szerdán még Emmanuel Macron államfő vezetésével ülésezik a védelmi tanács.

A vendéglátóipar képviselői a megbeszélésen jelezték: nagyon fontosnak tartják, hogy a támogatásokat az egészségügyi krízis végégig megkapják a kormánytól. Ezek közé tartozik egyebek mellett a járulékok eltörlése és a kényszerszabadságon lévők bérpótlékának legalább 2021 júniuság történő átvállalása.

Graffiti egy párizsi ház falán. Kép forrása: Flickr

Az egészségügyi minisztérium kedd este közzétett adatai szerint az elmúlt 24 órában 20 489 új koronavírusos esetről érkezett jelentés az előző napi 4022 után, de a tárca szerint a jelentős emelkedés oka elsősorban a hétvégi adatok pótlásának tudható be.

A kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál: 1737 betegfelvétel történt hétfő óta, de ennél többen térhettek haza. Intenzív osztályon 2625-en vannak, ami 41-gyel kevesebb, mint hétfőn volt. Az elhunytak száma 346-tal 66 282-re emelkedett.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »