Minden román párt magának akarja a miniszterelnöki tisztséget

Valamennyi román párt, amely parlamenti képviselethez jutott a december 6-ai választásokon, saját miniszterelnök-jelöltjének kért kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis államfőtől a hétfői konzultáción.

A választásokat megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) Alexandru Rafila orvosprofesszort javasolta a miniszterelnöki posztra és – koalíciós partnerek híján – nemzeti egységkormányt javasolt. Marcel Ciolacu, a PSD elnöke elmondta: a jobboldali államfő gratulált a párt választási győzelméhez, és „tisztességes ajánlatnak” nevezte a – koronavírus-járvány idején reflektorfénybe került, Romániát az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) képviselő – mikrobiológus Rafila jelölését. A pártelnök azzal érvelt a nemzeti egységkormány mellett, hogy az egészségügyi és politikai válság közepette a megalakítandó kormánynak széles parlamenti támogatásra van szüksége, a miniszterelnököt pedig szerinte a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek kell jelölnie.

Az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR-PLUS szövetség múlt héten kifejezte készségét, hogy – a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt – egy jobbközép kormánytöbbséget alakít, koalíciós tárgyalásaik elakadása után azonban hétfőn a PNL Florin Citu pénzügyminiszter, az USR-PLUS pedig Dacian Ciolos EP-képviselő számára kért kormányalakítási megbízást.

Ludovic Orban PNL-elnök elmondta: pártja jobbközép kormányt akar, amely képes fejlődési pályára állítani az országot. Megerősítette: pártja mind a miniszterelnöki tisztségre, mind a képviselőház elnöki tisztségére igényt tart. A két poszt valamelyikét az USR-PLUS is meg akarja kapni. Utóbbi azért kérte hétfőn Ciolos számára a kormányfői posztot, mert a PNL elzárkózott attól, hogy a szövetség másik társelnöke, Dan Barna legyen a képviselőház elnöke.

A konzultáció után Barna és Ciolos elmondta: továbbra is derűlátóak a tekintetben, hogy Romániában stabil jobbközép kormány alakul – mégpedig „nem hat hónapra, hanem négy évre” -, a koalíciós megállapodás azonban szerintük csak bizalomra és egyensúlyra épülhet. „Az nem egyensúly, ha az egyik koalíciós partner minden tisztséget elvisz, a többinek pedig csak maradék jut” – érveltek.

A pártelnökök nyilatkozataiból az is kiderült: a PNL nem támogat olyan kormányt, amelyben a PSD is részt vesz, a PSD pedig nem hajlandó egy kisebbségi PNL-kormányt megszavazni.

A bukaresti parlamentbe újonnan bejutott, nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) küldöttsége elkésett a konzultációról, megvárakoztatva a – pontosságára mindig érzékeny – államfőt. George Simion, az AUR társelnöke jelezte: pártja nyitott a párbeszédre, de sem a jobb-, sem a baloldali pártokkal nem hajlandó koalícióra lépni. Az AUR Calin Georgescu fenntartható fejlődési szakembert javasolta kormányfőnek.

A kormányalakítási konzultációk során Klaus Iohannis államfő hétfő délután az RMDSZ küldöttségét, majd a képviselőház 17 tagú kisebbségi frakciójának küldöttségét fogadja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »