Javulóban a spanyol járványhelyzet, de szigorítják a beutazást

A korlátozó intézkedések meghozták hatásukat, Spanyolországban napok óta lassul a koronavírus-fertőzés terjedésének üteme, péntekre ötszáz alá csökkent a százezer lakosra vetített esetszám.

A spanyol egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg százezer emberből átlagosan 498-en fertőzöttek az országban. Az egyes térségek között jelentős eltérések mutatkoznak: az észak-afrikai Ceuta autonóm városban ez a szám 996, míg a Kanári-szigeteken 82.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója a héten többször is elmondta: a tendencia alakulása reménykeltő, de továbbra is szükséges fenntartani az óvintézkedéseket – az éjszakai kijárási tilalmat, a közlekedési, nyitvatartási és létszám korlátozásokat –  mivel a fertőzöttség még mindig nagyon magas.

A spanyol kormányzat a meglévő korlátozó intézkedések mellett november 23-tól azt tervezi bevezetni, hogy a koronavírussal súlyosabban érintett országokból repülővel és hajóval csak negatív PCR-teszt megléte mellett lehet majd belépni Spanyolországba – eddig ehhez csak egy kérdőív kitöltésével elérhető QR-kód volt szükséges.

A korlátozás több mint 60 országot érint, köztük szinte az összes európai unós tagállamot, de a közúton érkezőkre nem vonatkozik, kizárólag a reptereken és a kikötőkben ellenőrzik majd a szabályok betartását. További információk az El País oldalán, angol nyelven. Tovább olvasom →

A járványügy vezető szerint október utolsó hetén tetőzhetett a mostani fertőzéshullám. Az elmúlt egy hét alatt több mint 1300 ember halt bele a koronavírus-fertőzésbe, a regisztrált halálos áldozatok száma 40769. Kórházi kezelésére jelenleg mintegy 20 ezren szorulnak, ami az ellátási kapacitások 16 százalékát jelenti.

Intenzív terápiára több mint háromezer páciensnek van szüksége, ezeken az osztályokon átlagosan 32 százalékos a COVID-betegek aránya. A tartományok többségében azonban az átlagot meghaladó a leterheltség.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / El País

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »