Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából hétfőtől szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között korlátoznák a rokonok közötti találkozásokat is.
A fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház hétfői adatai szerint a Covid-19-osztályon 185 beteget kezelnek, további 122-t pedig intenzíven. Marta Branca, a kórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy október elsején 137 beteget kezeltek, és csak 16-an voltak intenzív osztályon. További 838 kevésbé súlyos beteget házi karanténban tartanak, és mivel nem mindenkit tudnak ellátni saját otthonában, a betegek nagy részét erre a célra lefoglalt szállodákba helyezik át.
Megtelt az Umberto I római klinika is, valamint a nápolyi Cotugno kórház sem tud további fertőzetteket fogadni. Francesco Lo Foche az Umberto I immunológus professzora úgy magyarázta a koronavírus gyors terjedését az egészen nyár végéig majdnem teljesen megkímélt dél-olaszországi régiókban, hogy a tavasszal a Covid-19-től elsőként sújtott északi tartományokkal ellentétben a déli lakosságban nem alakult ki antitest. „Dél-Olaszországban most élik át a járvány első nagy hullámát, de ott az egészségügy nem fogja bírni a terhelést, ellentétben a gazdagabb északival” – jelentette ki Lo Foche.
Sergio Hariri, a milánói San Giuseppe kórház pneumatológiai osztályának orvosprofesszora kiemelte az intenzív osztályra kerülő betegek számának lassú emelkedését. Kifejtette, hogy a járvány tavaszi kezdetéhez képest a betegek most gyorsabban kerülnek kórházba, és az orvosok is gyorsabban reagálnak, mert már tudják, mit kell tenni. Hariri hozzátette, hogy bár Olaszország eddig elkerülte a járvány újabb erőteljes hullámát, a következő időszakban jelentős rosszabbodás várható.
Újabb szigorítások várhatók
A Giuseppe Conte vezette kormány legkésőbb keddre ígérte a tavaszihoz hasonló korlátozások bejelentését. Jelenleg a tartományokkal egyeztetnek, a régiók vezetői feltételként szabták, hogy a gazdasági élet nem állhat le ismét.
A kormány álatl tervezett intézkedések között szerepel:
- a szájmaszk már szombattól bevezetett kötelező használata az utcákon;
- a vendéglátóhelyek korábbi esti bezárása;
- a tömörülések szigorú korlátozása a házibulik és családi ünnepségek betiltásával, ami az otthonokban a rokonok közötti találkozókat is érintheti (a felmérések szerint az utóbbi hetek megbetegedéseinek hetvenhét százaléka családon belül, esküvőkön, születésnapi zsúrokon történt);
- illetve korlátozzák az amatőr sporttevékenységet is.
A járványhelyzetet kezelő szakértői bizottság a házi karantén tizennégyről tíz napra történő csökkentését szorgalmazta, amelynek végén elég lesz egyszeri tesztelés az eddigi dupla teszthez képest.
A Vatikán hétfőn bejelentette, hogy négy svájci gárdista lett fertőzött, ők – további három vatikáni alkalmazottal együtt – karanténban vannak.
- Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: MTI