Robbanás küszöbén a német járványhelyzet

Fordulóponthoz érkezett az új típusú koronavírus elleni védekezés Németországban, a következő hetekben dől el, hogy sikerül-e továbbra is ellenőrzés alatt tartani a járványt – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben.

A kormányfő a 11 legnagyobb város vezetőjével folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy a nagyvárosok a járványügyi védekezés legfontosabb területei.

A legnagyobb településeken és a vonzáskörzetükben végzett munka eredményessége határozza meg, hogy az ország milyen helyzetben vág neki a télnek. Eddig jól sikerült a védekezés, de az utóbbi hetekben aggasztó folyamatok bontakoztak ki. Ezért újabb korlátozásokat kell bevezetni mindenütt, ahol a kritikus határ felé emelkedik az új fertőzések száma – mondta a kancellár.

A leginkább súlyos helyzetben lévő nagyvárosokban már életbe is léptek az első szigorítások, Frankfurtban például péntektől maszkot kell viselni a belvárosban a szabad ég alatt is, Berlinben pedig szombattól valamennyi vendéglátóhelynek és üzletnek zárva kell tartani 23 és 6 óra között.

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök pénteken a bajor-osztrák határon fekvő Bad Reichenhallban Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélése előtt szintén arról beszélt, hogy Németország a koronavírus robbanásszerű terjedésének küszöbére került.

A politikus a nyilatkozatban kiemelte, hogy a határ mindkét oldalán rendkívül komoly a járványhelyzet, azonban a járvány első hulláma idején alkalmazott módszereket, a gazdaság és a társadalom működését megbénító zárlatot mindenképpen el kell kerülni, és nyitva kell tartani az átkelőket.

Söder – aki a német tartományi kormányfők egyeztető fóruma, a miniszterelnöki konferencia soros elnöke – elmondta, hogy a fertőzések számának vészes emelkedése miatt tovább kell dolgozni a járvány lassításának stratégiáján, ezért a keddi találkozó után a jövő héten valószínűleg ismét össze kell hívni a testületet, hogy egyeztessen Angela Merkel kancellárral.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »