Kulturáltan, igazi érvekkel zajlott az alelnökjelölti vita

Elemzők szerint a két amerikai alelnökjelölt, a republikánus Mike Pence és a demokrata Kamala Harris valódi érvekkel tűzdelt, higgadt vitát folytatott szerda este Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben.

Az egyetlen alelnökjelölti vitát a Utah Egyetemen rendezték meg, kisszámú és megfelelő távolságtartással leültetett vendég jelenlétében. A másfél órás beszélgetést Susan Page, az USA Today című lap újságírója vezette. A politikusok a koronavírus-járvány kezeléséről, a gazdaság helyzetéről és kilátásairól, az adó- és a külpolitikáról, a környezetvédelemről, illetve a fajgyűlöletről vitáztak.

Az elején Mike Pence leszögezte, hogy Joe Biden demokrata elnökjelölt terve a járványkezelésre Donald Trump elnök intézkedéseinek másolása, szemmel láthatóan “plágium”. Pence ezzel Harris azon megállapítására válaszolt, hogy az amerikai történelem legnagyobb kudarca, ahogy Trump elnök kezeli a járványt. Harris kijelentette: számára attól még nem lesz megfelelő egy Covid-19 elleni oltóanyag, hogy Donald Trump annak tartja majd. Pence erre odavetette Harrisnek, hogy “ne rengesse meg az amerikaiak bizalmát a vakcinában”.

A vita második témája az volt, hogy melyik alelnökjelölt áll inkább készen a vezetésre. Susan Page műsorvezető ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy esetleges elnöki beiktatásakor a 78 éves Joe Biden az amerikai történelem legidősebb elnöke lenne.

A gazdaságról és a környezetvédelemről szólva Pence a Trump-kormány eredményeit sorolta – köztük a munkahelyteremtést és az adócsökkentést -, amelyeknek következtében az átlagos jövedelműek bevétele is nőtt. Harris tagadta, hogy egy Biden-kormány adót akarna emelni, mire Pence közölte: az adóemelés terve szerepel a demokrata elnökjelölt programjában, megtekinthető a honlapján. Harris a járvány miatti 30 millió munkanélkülit hánytorgatta fel, míg Pence leszögezte: a kormány 11,6 millió elveszített munkahelyet már visszaépített.

Pence felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrata jelöltpáros programjában “új zöld tervet” hirdet, amely jelentős adóemelésekkel jár mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások számára. Ennek alátámasztására idézte Joe Biden kijelentéseit. “Számunkra viszont mindig az amerikai munkahelyek és az amerikai dolgozók lesznek az első helyen” – jelentette ki Pence. Harris tévesnek nevezte a “zöld tervre” vonatkozó állítást.

  • A vita kulcsfontosságú pillanatai:

A két politikus – a műsorvezető további kérdései ellenére – hamar lezárta a vitát a klímaváltozásról és annak kormányzati kezeléséről. Harris a Trump-kormány munkahelyteremtést szorgalmazó politikájára tért vissza, és úgy vélekedett, hogy Washington elveszítette a Kínával fennálló kereskedelmi vitát, ami amerikaiak százezreinek munkahelyébe került. Pence azzal válaszolt, hogy Joe Biden “a kommunista Kína vezérszurkolója, és nem sokat tett az amerikai munkahelyek megőrzéséért.

Trump elnök meggyengítette Washington viszonyát a szövetségeseivel – jelentette ki Harris. Úgy vélekedett, hogy Donald Trump “Vlagyimir Putyin (orosz elnök) szavát többre tartja, mint barátainkét és a hírszerző közösségekét”. Szerinte Trump elnök nem volt hajlandó szembesíteni Putyint azokkal – az amerikai hírszerzés által egyébként meg nem erősített – hírekkel, miszerint Oroszország fejpénzt fizetett volna afgán táliboknak amerikai katonák megöléséért. Majd azt fejtegette, hogy az Iránnal kötött atomalku egyoldalú felmondása után Amerika ma kevésbé biztonságos.

Pence minderre mosolyogva reagált, majd felhozta: a Trump-kormánynak sikerült elérnie, hogy a NATO-tagok több pénzt áldozzanak a közös védelemre, mint az Obama-kormány idején. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok betartotta a szavát, és az izraeli amerikai nagykövetséget áthelyezte Tel-Avivból Jeruzsálembe, és gyakorlatilag sikeresen felszámolta az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

A két politikus vitázott Amy Coney Barrett alkotmánybíró-jelöltről, az egészségbiztosításról, a fajgyűlöletről és a bűnügyi igazságszolgáltatásról is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A záró kérdés a választás utáni esetleges békés hatalomátadásról szólt. A műsorvezető ugyanis felvetette: Donald Trump mindeddig elhárította az egyenes választ arra, hogy hajlandó lenne-e elismerni, ha vereséget szenved.

Pence erre Harrishez fordulva kijelentette: “az ön pártja az elmúlt három és fél évben mindent elkövetett azért, hogy átírja a múltbeli választások eredményét”. Az alelnök azt mondta: a most nyilvánosságra került dokumentumok alátámasztják, hogy a 2016-os választási kampányban lehallgatták Donald Trumpot, és amikor már elnök volt, alkotmányos elmozdítási eljárást (impeachment) indítottak ellene egyetlen telefonbeszélgetésre hivatkozva. Mike Pence emlékeztetett arra is, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje nemrégiben arra szólította fel Joe Bident: a választás éjszakáján “semmilyen körülmények között” ne fogadja el az esetleges választási vereséget.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek