Az uniós polgárok közül már 4 millióan kaptak brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta négymilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz.

Nagy-Britannia idén január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium csütörtök este ismertetett havi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül szeptember 30-ig 4 061 900-an tették meg.

Az EU és az Egyesült Királyság hivatalos szétválása már nem megy ilyen gördülékenyen, a Brexit-tárgyalások kilencedik fordulóján sem sikerült túljutni, továbbra is vita folyik a halászati jogokról, a versenyjogi kérdésekről és az ír-északír határellenőrzés kérdését sem sikerült még megnyugtatóan rendezni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »