Brexit: megegyezés helyett hosszú pereskedés várható

Az Európai Unió szeptember végéig adott időt a briteknek arra, hogy távolítsák el a belső piacot szabályozó törvénytervezetből azokat a részeket, amelyek sértik az unióval kötött kilépési megállapodást. Ez nem történt meg, így az EU elindította a jogi folyamatot, amely egy évekig tartó pereskedéshez vezethet.

“Arra kértük brit barátainkat, hogy vegyék ki a problémás részeket a belső piaci törvénytervezetből (Internal Market Bill) szeptember végéig. A hatéridő tegnap lejárt. – közölte az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen.

Mivel London nem visszakozott, az Európai Bizottság elindította az úgynevezett szabálysértési eljárást, az EU jogi eszközét arra az esetre, amikor egyes tagországok megszegik az unió szabályait. Londonnak most egy hónapja van arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottság által küldött hivatalos levélre, és még ennél is több ideje van arra, hogy változtasson álláspontján még azelőtt, hogy az ügy az Európai Bíróság elé kerülne.

A per ugyan várhatóan éveket venne igénybe, de súlyos bírságokhoz vezethet. Az EU ráadásul hajthatatlannak tűnik abban a tekintetben, hogy nem hajlandó elfogadni semmilyen új megállapodást addig, amíg London aláássa a kilépési megállapodásban foglaltakat.

Forrás: Reuters

 

Friss hírek