A bíróság nem engedte bezárni a madridiakat

A madridi tartomány felsőbírósága (TSJM) csütörtöki határozatában nem hagyta jóvá a szabad mozgás korlátozását a térségben, amelyet a spanyol egészségügyi miniszter rendelt el múlt héten, a koronavírus-járvány elleni védekezésként.

A bíróság szerint a miniszteri rendeletben hivatkozott jogszabály „nem ad jogi felhatalmazást az alapvető jogokat korlátozó intézkedések bevezetésére”. A határozat értelmében a múlt péntek éjjel életbe lépett intézkedések közül érvényét veszti, hogy az érintett tíz városba, köztük a spanyol fővárosba, csak olyan meghatározott indokkal lehet be-, illetve kijutni, mint például a munkavégzés, az oktatás, az orvosi ellátás. A kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek létszám- és nyitvatartási korlátozásai azonban hatályban maradnak. A határozat ellen a spanyol legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni.

A bejelentést követően Salvador Illa egészségügyi miniszter sürgős tárgyalást kezdeményezett a madridi tartományi kormánnyal, amelynek elnöke televíziós nyilatkozatban kérte párbeszédre és mielőbbi, közösen elfogadott megoldásra a központi kormányt.

Isabel Díaz Ayuso hangsúlyozta: legkésőbb péntekre meg kell születnie egy „konkrét, ésszerű és igazságos” rendeletnek, amelyet egyszerűen, könnyen be lehet tartani és tartatni. Arra kérte a madridi régióban élőket, hogy továbbra is kerüljék az indokolatlan utazásokat, és a nemzeti ünnep miatt most esedékes hosszú hétvégén se menjenek sehova.

A központi szocialista és a tartományi konzervatív kormány között nézetkülönbség van arról, hogy milyen intézkedésekkel kellene megfékezni az ország többi térségéhez képest nagyobb esetszámokat mutató régióban a vírus terjedését. A tartományi vezetés elutasította és gazdasági katasztrófának minősítette a teljes lezárást. Szerintük a több mint két hete bevezetett, település- és kerületrészek lezárásán alapuló saját terv hatékony, első eredményei pedig már látszanak.

A központi kormány viszont megkérdőjelezte mindezeket, így megszületett az a miniszteri rendelet, amely egységes járványügyi kritériumokat alkalmaz a százezer lakos feletti városokban. A feltételek azonban jelenleg csak a madridi tartományban érvényesülnek.

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti jelentése szerint a Spanyolországban eddig regisztrált mintegy 848 ezer fertőzött közül több mint 258 ezret a madridi térségben szűrtek ki. Az elmúlt 24 óra alatt több mint 5500 új esetet azonosítottak országosan, ebből csaknem 2300-at Madridban.

A fertőzés következtében eddig 32688-an hunytak el, az elmúlt egy hétben 421-en vesztették életüket. A szaktárca nem közli a napi halálozási adatokat. A sajtóban megjelent számítások szerint az utóbbi egy napban 126 ember vesztette életét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »