Tovább rontotta utasforgalmi kilátásait az IATA

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) rontotta utasforgalmi kilátásait a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.

A montreali székhelyű, kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza, Brian Pearce egy keddi videokonferencián azt mondta: a negyedik negyedévre szóló előzetes foglalási adatok 70-80 százalékkal rosszabbak, mint egy évvel korábban, mivel egyre szigorúbb utazási korlátozások lépnek életbe. Ennek alapján az IATA azzal számol, hogy az egész évben a korábban várt 63 helyett 66 százalékkal maradhat el az utasforgalom a 2019-es szinttől.

A nemzetközi helyzetet elemezve Pearce arról számolt be, hogy az áprilisi, 94 százalékos elmaradást jelentő mélypontról augusztusra 75 százalékra lassult a felkínált kapacitás csökkenése tavalyhoz képest. Ezen belül a belföldi forgalomnak már csak a fele hiányzik, és folyamatosan javul a helyzet, míg a nemzetközi kapacitások 85 százalékos elmaradást, illetve stagnálást mutatnak.

Kérdésre válaszolva a vezető közgazdász beszélt az áruszállítás helyzetéről is. Mivel ezen kapacitások felét az úgynevezett belly cargo, azaz a gépek alsó rakodóterében szállított áru adja, a szektor jelentős kihívások elé néz az október-decemberi csúcsidőszak előtt. A beszerzésimenedzser-indexek a gazdasági helyzet javulását, és így a megrendelések számának növekedését hozhatják, de ha a légitársaságoknak nem sikerül nagyobb kapacitást biztosítaniuk, akkor egyre többen fognak a vízi és földi szállítás felé fordulni, amely lassabb szállítást eredményezhet a karácsony előtti időszakban.

Az IATA az MTI kérdésére válaszolva később azt írta, egyelőre nincs arról számításuk, hogy ez mekkora bevételkiesést okozhat, egyelőre azzal számolnak, hogy ebben az évben 8 milliárd dollárral több bevétele lehet az áruszállításból az ebben érdekelt légitársaságoknak a tavalyinál.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy ha a pandémia elhúzódik, Európában a légitársaságoknak újabb állami támogatásra lehet szükségük. Hozzátette: a rossz nyári időszak után az eddigi legnehezebb téli hónapok elé néznek a légicégek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »