Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor annyian repültek.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: az év hetedik hónapjában 301 ezer érkező és induló utast regisztráltak, 81 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor. A koronavírus-járvány miatt korábban leállított járatok közül azonban egyre több indul újra, ezért az idén júniushoz képest több mint háromszor annyian fordultak meg a ferihegyi légikikötőben.

A Budapest Airport kiemelte: augusztusban már heti 500 közvetlen légijárat érhető el Budapestről, 98 úti célra. Folyamatosan tér vissza az utazási kedv, amelyhez az is hozzájárul, hogy az utasok biztonságosnak ítélik a légi utazást Budapestről. A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Nemzetközi viszonylatban is óriási visszaesésről számoltak be a repülőtér-üzemeltető társaságok. A többek között a frankfurti repülőteret működtető Fraport a héten közölte, hogy a csoport által működtetett repterek mindegyikén esett a forgalom, az első féléveb pontosan a budapestivel megegyező mértékben, 64%-kal csökkent a forgalom, az utasszám 12,2 millió volt.

A londoni Heathrow Airport pedig múlt héten tette közzé utasforgalmát és a második negyedévre 96%-os visszaesésről számolt be.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás