Trumpot ismét Nobel-békedíjra jelölték

Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra – jelentette kedden a republikánusokhoz közelálló Fox televízió. A javaslatot David Flint ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.

A Fox televízió idézte a Sky News ausztráliai adását, amelyben Flint professzor elsősorban az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, illetve Bahrein közötti kapcsolatok normalizálását biztosító békemegállapodások jelentőségét méltatta, de általánosságban dicsérően szólt Trump külpolitikájáról. Mint fogalmazott: az amerikai elnök “úgy döntött, hogy Amerika nem vesz többé részt végeláthatatlan háborúkban, amelyekkel semmit nem ért el, de amelyek fiatal amerikaiak ezreinek életét követelték és óriási anyagi terhet róttak Amerikára”.

Donald Trump szeptemberben már két jelölést is kapott a Nobel-békedíjra. Először Christian Tybring-Gjedde norvég parlamenti képviselő javasolta a közel-keleti egyezményekért, majd Magnus Jacobsson svéd parlamenti képviselő jelentette be, hogy jelöli az amerikai elnököt a szerb-koszovói gazdasági kapcsolatok normalizálásáért, amely a Balkánon segíti elő a megbékélést. Mind a norvég, mind a svéd politikus írásban is felterjesztette az amerikai elnököt a díjra.

Forrás: MTI / Instagram

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás