Az uniós reform miatt fellángolt a menekültügyi vita Olaszországban

Nello Musumeci szicíliai kormányzó csütörtökön kegyetlen tréfának nevezte a menedékjogról szóló dublini megállapodás tervezett módosítását, de az Európai Bizottság új migrációs paktuma az olasz kormánypártok és az ellenzék között is vitához vezetett.

Musumeci úgy nyilatkozott: az Európai Unió ismét bebizonyítja, hogy a valóságban egyáltalán nem érdekelt a migrációs helyzet rendezésében. „Kegyetlen tréfaként hangzik a migrációs politika megváltoztatásának bejelentése, miközben éppen minden NGO-hajó a szicíliai kikötőkbe tart” – jelentette ki a sziget kormányzója. Mint hozzátette, akkor hiszi el, hogy változik valami, ha Szicíliát nem hagyják magára, hanem a reformot ígérő országok is megnyitják kikötőiket.

Emlékeztetett arra, hogy Szicília és Lampedusa szigete hónapok óta sürget megoldást, s bár a római kormány szeptember 5-én elkötelezte magát a migránstáborok kiürítésére, a helyzet azóta sem változott. „Ne kényszerítsenek minket újabb ellenállásra” – figyelmeztetett a politikus, aki a hónap elején elrendelte a szicíliai kikötők lezárását, de ezt a kormány érvénytelenítette.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Általános sztrájkot hirdettek a migráció ellen Lampedusán

Menekültválság: lassan Szicília is besokall az olasz kormány tétlensége miatt

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdai évértékelő beszédében bejelentette, hogy a jövő héten bemutatják az unió új menekültügyi szabályozását. Minden tagállamot arra kért, hogy a szolidaritás jegyében fokozzák erőfeszítéseiket, hangsúlyozva, hogy egész Európának ki kell vennie részét a migrációs kihívások kezeléséből. A bizottság módosítani kívánja a menedékjog megszerzésének és a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldésének rendszerét. „Világos különbséget kell tenni azok között, akiknek van, illetve akiknek nincs joguk Európában maradni” – fogalmazott.

A bejelentést Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a dublini megállapodás átírásaként értékelte. A kormányközi egyezmény kötelezi azt az országot, ahová a menedékjogért folyamodók először lépnek be, hogy a menedékjogi kérelmeket az összes többi tagállamra vonatkozó kérelemként értékelje. Conte hozzátette, hogy az új európai szabályozás bevezetése után Róma módosítja a tavaly nyáron a volt belügyminiszter, Matteo Salvini kidolgozta migrációs törvényeket, ami a kikötők lezárásának és a menedékkérelmi rendszer szigorításának eltörlését jelentheti.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt parlamenti külügyi bizottsági tagjainak közleménye pozitívnak nevezte az Európai Bizottság bejelentését. Az M5S politikusai az Olaszországba érkező menedékkérők „automatikus és kötelező” áthelyezését szorgalmazták az EU-tagállamok között. A másik kormánypárt, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Nicola Zingaretti szerint „a jobboldal kudarcot vallott Európa lebontásában”. Kijelentette: a jobboldal a migráció terén a gyűlöletet használja eszközként ahelyett, hogy a biztonságot az emberséggel és a befogadással párosítaná.

Az ellenzéknek nem tetszik a dolgok alakulása

Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke azonnali hajóblokádot sürgetett. Kifejtette, hogy a dublini megállapodás a menekültekre vonatkozik, akik szerinte az olaszországi partokra érkezőknek csupán a tíz százalékát képviselik. „Ez azt jelenti, hogy hiába módosítják akár ezerszer a megállapodást, az érkezők kilencven százaléka Olaszországban marad” – mondta. Hangoztatta, hogy a probléma megoldását az indulások leállítása jelenti: „ebben kell Európának segítenie (…). Az FdI javaslata mindig is a hajóblokád volt, ha valakinek jobb ötlete van, szóljon, de eddig ennél jobbat senki sem tudott felmutatni”.

Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője kijelentette: pártja készen áll együttműködni Európával, azzal a feltétellel, hogy az EU leállítja a migránshajók érkezését. „Hajlandók vagyunk együtt dolgozni az Európai Unióval, de nem akarjuk, hogy úgy kezeljenek, mintha Berlin vagy Párizs külvárosa lennénk” – mondta, s megjegyezte, a Liga várja, hogy az Európai Bizottság megmutassa, mire képes. Hozzátette, hogy tavaly ötezer, az idén több mint húszezer migráns érkezett Olaszországba, se egyúttal emlékeztetett, hogy október 3-án a szicíliai bíróság elé várják, és tizenöt év börtönt kockáztat, mivel tavaly nyáron „megállította a migránshajókat és az illegális bevándorlókat”.

Forrás: MTI

Friss hírek