Kitörnének Peking árnyékából a fiatal hongkongi demokraták

A nemzetbiztonsági törvény, amelyet Kína leerőszakolt Hongkong torkán, sok szempontból felforgatta a város életét, a fiatal demokraták előőrse azonban már azon ügyeskedik, hogy újraalkossa a politikai rendet és széleskörű támogatást szerezzen.

A kínai központi kormányzat hongkongi képviseleti irodája a honlapján közzétett közleménye alapján a választási rendszer elleni súlyos provokációnak és az új nemzetbiztonsági törvény megsértésének minősítette a hétvégén tartott, demokráciapárti oldal által szervezett, nem hivatalos hongkongi előválasztást, amelyen a szavazóknak arról kellett dönteniük, hogy mely képviselők induljanak a hongkongi parlament szerepét betöltő törvényhozói tanács szeptemberben esedékes választásán. Amiről azonban nem szólt a fáma, hogy számos választókerületben fiatal politikusok győztek a veterán demokratákkal szemben, több helyütt fölényesen.

A magukat lokalistáknak nevező fiatalok – azaz azok, akik nem tartják magukat kínainak és céljuk a volt brit gyarmat autonómiájának megmentése – sokkal radikálisabb és magabiztosabb álláspontot képviselnek, mint a hagyományos demokraták.

“Úgy gondoljuk, hogy a régi politikusok által alkalmazott tradicionális módszer haszontalan és teljesen értelmetlen ebben az új korszakban” – fogalmazott a 24 éves Sunny Cheung, aki az amerikai Johns Hopkins egyetem ösztöndíját utasította vissza, hogy otthon “harcoljon a gonosz rezsim ellen”. Elmondása alapján generációját a kormányellenes tüntetések fűtik, “lételemük az ellenállás”.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by PSHK (@pshkinc) on

A veterán demokraták, például James To, Lam Cheuk-ting, Gary Fan és Alvin Yeung azért teljesítettek gyengén, mert mérsékelt irányzatuk és nyugodt hangnemük már nem vonzó a fiatal szavazók számára, akik szerint ők nem tudtak igazi változást hozni. Egy részük persze bízik a fiatal politikusokban, remélik, hogy az új generáció “képes válaszolni az elnyomásra és új módszerekkel és ideológiákkal küzd majd a törvényhozói tanácsban”.

Bárhogy is lesz, a demokráciapárti törvényhozók abban reménykednek, hogy – a Peking-ellenes érzelmek hulláma közepette – a történelem során először többséget szerezhetnek a tanácsban.

A Peking által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvényt Hongkongra szabottan dolgozták ki. A jogszabály a jogsértések négy kategóriájaként a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást sorolja fel, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.

A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, attól tartva, hogy tovább gyengítheti a hongkongi autonómiát.  A törvény szigorúságát jól mutatja, hogy a nemzetbiztonsági törvény értelmében a szakadár vagy felforgató célzatú zászlók és feliratok feltartása, illetve ilyen tartalmú jelszavak skandálása is jogsértésnek minősül.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »