Elérte a hárommilliót a koronavírusos esetek száma

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem kedd reggeli összesítése szerint világszerte 3 041 517-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 211 159, a gyógyultaké pedig 894 062. A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

A legtöbb halálos áldozat az Egyesült Államokban van, ahol 988 451 volt az igazolt fertőzöttek, 56 245 a halottak és 111 509 a gyógyultak száma. Donald Trump amerikai elnök hétfő esti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az ország „egyre jobban van”, és „éhes a munkára”. Mint közölte, kormánya „nagyon komoly vizsgálatot” indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt. Mindeközben New York államban a járvány miatt meghosszabbítják a kijárási korlátozást, és nem tartják meg a demokrata elnökjelölti előválasztást, ami először fordul elő a tagállam történetében. Több amerikai szövetségi államban viszont megkezdték a mindennapi élet újraindítását.

Spanyolországban – ahol a járvány továbbra is lassul – 229 422 fertőzöttről, 23 521 halálos áldozatról és 120 832 gyógyult betegről tudni. Ismét 300 fölött van viszont a fertőzés halálos áldozatainak napi száma, pedig az elmúlt két napban – öt hét után – ez alatt volt.

Olaszországban 199 414 a koronavírus fertőzöttjeinek, 26 977 a halálos áldozatainak száma, és 66 624-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. A halálos áldozatok napi száma Olaszországban is ismét 300 fölött van, viszont március óta a legalacsonyabb az új fertőzöttek száma. Giuseppe Conte miniszterelnök vasárnap este bejelentett gazdasági-társadalmi újraindulási forgatókönyvét – amelyből az olaszok a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás enyhítését hiányolják, a püspökök a templomok újranyitását sürgetik, a Matteo Salvini vezette jobboldali ellenzék szerint pedig a kormány „tehetetlensége” tönkreteszi az országot – viszont csalódottság övezi.

Franciaországban 165 964 fertőzöttről, 23 327 halálos áldozatról és 46 299 gyógyultról tudni. A napi halálozások száma ismét nagyobb mértékben emelkedett, mint korábban.

Németországban 158 758 a fertőzöttek, 6126 a halálos áldozatok és 114 500 a gyógyultak száma. Újabb 12 német tartományban lépett életbe hétfőn a járvány miatt bevezetett maszkviselési kötelezettség, így a 16 közül már 15 tartományban kell eltakarni a szájat és az orrot több élethelyzetben a cseppfertőzéssel terjedő vírus átadásának akadályozására.

Az Egyesült Királyságban 158 348 fertőzöttről, 21 157 halálesetről és 807 gyógyultról tudni. A brit kormány bejelentette, hogy ingyenes életbiztosítást köt az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer dolgozóinak arra az esetre, ha a koronavírus-járvány a halálukat okozná.

https://www.instagram.com/p/B_g6GAqDSgU/

Törökországban 112 261 a fertőzöttek, 2900 a halálos áldozatok és 33 791 a gyógyultak száma. Az ország a muszlim böjti hónap utánig – tehát május utolsó hétvégéjéig – fenntartja a 30 legnagyobb városra és a szénbányászatáról ismert Zonguldak településre vonatkozó hétvégi kijárási tilalmat – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Iránban 91 472 fertőzöttről, 5806 halálesetről és 70 933 gyógyultról tudni. Az országban több mint hétszáz ember életét követelte az a hiedelem, miszerint a mérgező metilalkohol gyógyírként szolgál a koronavírus-fertőzésre – közölte Hosszein Hasszanian, az iráni egészségügyi tárca tanácsadója.

Oroszországban már többen fertőződtek meg, mint Kínában: kedd reggel 87 147 volt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 794, a gyógyultaké pedig 7346.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 83 938 esetet tartanak nyilván. A vírus okozta betegségben 4637-en haltak meg, számuk nem változott egy nap alatt. A gyógyultak száma 78 374.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató hétfőn figyelmeztetett, hogy a járványnak koránt sincs vége; aggódnak az Afrikában, Kelet-Európában, Latin-Amerikában és egyes ázsiai országokban tapasztalt tendenciák miatt. „Hosszú út áll előttünk, és sok munkát kell még elvégeznünk” – fogalmazott.

Forrás: MTI

Friss hírek